Lám én csak 37 éves koromban fedeztem fel a Dűnét magamnak. Köszönhető ez leginkább annak, hogy a filmes és sorozatos világ is adaptálási lázban ég. Az Apple Alapítvány sorozata Asimov művéhez terelt, míg Villeneuve Dűne feldolgozása Herbertéhez. Korom okán többször láttam a Lynch adaptációt is és sokat hallottam a Jodorowksy soha meg nem valósult víziójáról is. Ami közös és vonzó az Alapítványban és a Dűnében, hogy azt tartották róluk, hogy megfilmesíthetetlenek. Ez a vélekedés is vonzott: milyen komplex vagy nagy ívű lehet az a mű, amihez a mindent lebutító Hollywood sem mer hozzányúlni?
A Villeneuve adaptáció második része aztán rávett, hogy belevágjak. Könyvet borítója alapján megítélni műveletlenségre vall, de úgy voltam vele, ha már megveszem, akkor biztos, hogy nem filmes borítóval szeretném. Nem is értem – vagyis marketing szempontból értem – , hogy miért forgalmaznak így könyveket? Végül sikerült a Líránál még rábukkanni a GABO kiadó példányaira, melyek borítógrafikái (Molnár Márk) visszafogottak; teret hagynak a képzeletnek.
A Dűne, mint könyv valóban egész más dinamikával működik, mint bármely filmes adaptációja: mindig tudjuk ki mit gondol, hisz a belső monológok kivetítése folyamatos.
A regény az Atreides nemes ház tagjainak históriáját meséli el egy olyan kusza érdekek és homályos célok pókhálójában fogant univerzumban, ami gyakorta semmi sem az, aminek látszik.
Sztori
Herbert kíméletesen vezet bele a saját sci-fijének jövőképébe, mely már csak azért is izgalmas, mert mellőzi a fejlett technológiákat és ezt olyan elegáns érveléssel teszi, ami párját ritkítja. Tudni illik a Dűne univerzumában nincs mesterséges intelligencia vagy nagy teljesítményű számítógép sem a Buttleri dzsihád óta. Az emberiség ugyan eljutotta az MI létrehozásáig, de az fellázadt ellene és háború tört ki, melynek leverése után az akkori világ törvénybe foglalta, hogy tiltott dolog a gondolkodó gépek létrehozása. Helyette genetikai szelekcióval és generációkon átívelő tréningekkel mentátokat képeztek ki, melyek amolyan emberi számítógépek voltak.
A biztonságos űrutazást egy másik „szakosodott” embercsoport és céh, a Liga biztosítja. A fénynél sebesebb utazás megoldott, ám a navigálás a csillagok között szükségessé tenné a számítógépeket, ám a liga is embereket, vagyis inkább mutánsokat, úgynevezett navigátorokat használ. A navigátorok előrelátó képességéhez – mellyel biztonságos útvonalat terveznek – viszont szükség vagy speciális, pszichedelikus (többek között) látást biztosító szerre. Ez a fűszer melanzs, melyet az ismert univerzum egyetlen bolygóján lelhető fel, az Arrakison, amit a helyi nomád, sivatagi népek csak úgy hívnak: Dűne.
Az Impérium több ezer bolygóját különböző nemes házak uralják, melyek mind hűséggel tartoznak a császárnak. A császár lánya Irulan hercegnő, akitől a regény szinte minden fejezet elé , az általa írt történelem könyvekből és visszaemlékezésekből vett részletek vezetnek be. A császár trónját meggyengülni érzi, ezért szüksége van egy viszályra a nagy házak között. Kinevezi hát a legnépszerűbb ház fejét, Leto Atreidest, hogy vegye át Harkonenn bárótól a Dűne igazgatását és biztosítsa a fűszer kitermelés zavartalanságát.
Időközben a háttérben saját agendáját követi a nagy házak fejei és a császár mellett is jelen lévő tanácsadók rendje, a Benne Gesserit. A csak nőkből álló rend tagjai is több különleges képességgel bírnak hála kemény kiképzésüknek, rejtett elmeuraló technikáiknak és a vérvonalak tervezett keresztezésének. A rend célja az évszázadok során a nagy házak vérvonalainak olyan módon történő keresztezése, amely révén végül megszülethet az első férfi nemű Benne Gesserit, aki képes előre látni a jövőbe és a múltba is és elvezeti az emberi fajt egy új aranykorba. Leto Atreides felesége, Jessica is a rend tagja és a szervezet utasításai szerint lányt kell szülnie a hercegnek, aki a következő láncszem lesz a szervezett házasságok hosszú sorában. De Jessica annyira szereti férjét – aki fiú örökös után vágyik – , hogy megszüli Pault, a történet főhősét.
Paul úgy érezte megfertőződött valami félelmetes céllal, de még nem tudta mi az.
Saját élmény
És micsoda főhős is Paul valójában! Fiatal kora ellenére felnőttként viselkedik és gondolkodik, számtalan képzésnek vetették alá, így kiválóan vív, éles szemű megfigyelő és képes felülemelkedni saját primitív ösztönein. Ugyanakkor tragikus hős is, mert küzd a saját „megdicsőülése” ellen, mikor ráébred, hogy saját túlélése és felemelkedése olyan világot hoz el, melyben bolygók ezrein vonul végig a személyéhez tapadó babonákból vallássá erősödő dzsihád. Tragédiája, hogy bármennyire is igyekszik a számtalan sejtett jövőkép közül a „legjobbat” kiválasztani, még az a keskeny út is fenekestől felforgatja majd fel az Impériumot.
A többi szereplő is nagyon érdekfeszítőnek van megírva, és a belső monológok miatt közelebb is sikerül kerülni hozzájuk. Paul anyja, Jessica például ilyen. Rokonszenves de végig fenntartásokkal kezeli az olvasó, mert végül ő is csak azt a szerepet játssza, ami az ő és fia túléléséhez szükséges, másrészt – saját rémületére – ki is használja az összes lehetőséget, mellyel hozzájárul a rendje által előzőleg elterjesztett mítosz életre hívásához. Gurney Halleck, Thufir Hawat és Duncan Idaho, Dr. Yueh is érdekes mellékszereplők a maguk jogán, a Harkonnenek pedig az ideális negatív ellenpólus megtestesítői, a báróval az élen. A Fremenek közül kétségtelen Stilgar a legemlékezetesebb.
Politika, filozófia, ökológia
Alapvetően nekem a különböző politikai aspektusai jöttek be, kezdve azzal, hogy minden frakció folyamatosan ármánykodik és terveket sző a többi ellen. Ezen felül ott vannak a szereplők saját, egyéni motivációi és cselekedetei, melyek legalább ennyire kuszák. Meglepően jól szemlézi a hatalom mechanikáját, vagy hogy a szociális szokások milyen környezeti változók eredői. Hogy mennyire idegen rítusai lehetnek egy teljesen más környezethez szokott népnek. Herbert gyakran kapcsolja össze a hatalom és hatalomgyakorlás motívumait a róla és következményeiről való gondolkodással.
A haladás fogalma védekező mechanizmusként működik, hogy eltakarja előlünk a jövő borzalmait.
Ami még különösen érdekes, hogy Herbert sok időt fektet a Dűne ökológiájának leírására, mely így még élettel telibbé varázsolja számunkra a sivatagbolygót. A könyv végén még egy függelék is van ezzel a címmel, ahol az első, az Arrakisra küldött császári bolygóökológus, Pardot Kynes feltárja a Dűne megváltoztatásának lehetséges módját is.
Összegzés
Amikor ilyeneket írnak róla, hogy jelentőségét tekintve olyan mint a fantasy zsánerének a Gyűrűk Ura, akkor azért hajlok az egyetértésre. Én egy pillanatra sem unatkoztam a Dűnét olvasva. A pörgő cselekmények jól ki voltak egyensúlyozva a leíró részekkel és a könyv szerkezete ezekkel fejezet elejei idézetes betétekkel külön élvezetesek voltak.
A Dűne önmagában is tekinthető kerek egésznek, befejezett műnek, amely nem követeli meg az összes folytatás végig nyálazását, ha az olvasó úgy dönt, hogy kicsit most félre tenné Herbert univerzumát.
Szerencsére azonban született jó pár folytatás, és én még érzek némi erőt magamban pár újabb homokbucka megmászásához.
Ha pedig szeretitek a YouTube videoesszéket is, akkor kár lenne kihagyni egyik kedvenc csatornám, a Quinns Ideas videóját a témában.
