Lám a nyárnak és ezzel együtt a közéleti uborkaszezonnak éppen egy „uborkázás” vetett véget! A keresztény, konzervatív jobb oldal „sztárpapja”, Bese Gergő kompromittáló állítólagos aktájának titkai más utakat találtak maguknak a felszín felé: a Válasz Online által közölt „Szájer-ügy” a NER sztárpapja körül – az egyház kemény lépésre készül című, terjedelmes tényfeltáró anyag formájában.
Az ügy főszereplője egy feltörekvőben lévő, fiatal, katolikus pap, aki látványosan kerül egyre közelebb a magyar kormány „keresztény-konzervatív” üzeneteket kiáltó harsonáihoz, hogy utána ő maga is jó nagyokat fújjon beléjük. A vállalható fizimiskájú atya megjelenik a Karmelitában, majd ezzel a lendülettel két olyan csoportosulás irodáját is „felszenteli”, amely a jézusi tanításokat és a felebaráti szeretetet és megbocsátást hírből sem ismeri. A Pesti Srácok és a Megafon propagandistái boldogan ölelkezve szelfiznek Gergő atyával.
Gergő atya viszont nem elégszik meg ennyivel, rendszeresen publikál, erkölcsi eltévelyedésről értekezik, pálcát tör a kormány által szisztematikusan támadott meleg közösség fölött is, erényesen beleáll a cölibátus intézményébe. Tényleg mindent megtesz, hogy a megfelelő skatulyába kerüljön. Egészen addig míg ki nem derül, hogy Bese Gergő homoszexuális kapcsolatot ápol férfiakkal, mi több, meleg pornó oldalakra is felkerültek videók az aktusairól.
A magyar közélet egy emberként hördült fel a hírre, vagyis egyik fele: a baloldali sajtó az ominózus pénteki napon több cikkben is szemlézi az ügyet, míg a kormánypárt hívei makrancosan elfordítják a fejüket – már, aki hallott róla ugyan. De látványosan megakadt a kommunikáció – csakúgy mint a kegyelmi ügy idején – marad a közösségi média csapatok „kármentése”: a miniszterelnök és a kormány facebook oldaláról sorra radírozzák ki Bese Gergőt. Ott se volt, nem is ismerjük, nem is létezik. Csakhogy az internet nem az a közeg, ahol bármi elfelejtődhetnék.
Bese Gergő áldozat is meg nem is
Meleg férfiként nagyon sok olyan kortárs történetét ismerem, ahol a feltörő vágyak olyan környezetben érik az embert, ahol esélye sincs feldolgozni másságát. Az eleve meglévő zavarodottságot és szégyenérzetet, a társadalom és hozzátartozók viszonyulása a témához egyre inkább bűntudattá formálják, miközben beleroppan a lélek és a személyiség is.
Többek, hogy feloldják ezt a belső vívódást Isten felé kezdenek rohanni. Van, aki csak a tanulmányait végzi el egy ilyen intézményben, van aki lehúz pár évet szerzetesként, mielőtt kifordulna az egyház kapuján. És igen, vannak a Bese Gergőhöz hasonlók, akik nem kis kognitív disszonancia árán ugyan, megpróbálkoznak tartósan az egyházban maradni és a cölibátus által megkötni magukat. Lehet, hogy van, akinek ez sikerül, de én is tapasztaltam, hogy szerzetes rendben élők pont ugyanolyan módon próbálnak ismerkedni és másokat felszedni, mintha ez nem lenne éppenséggel bűn az ő életvitelük mellett.
Bese Gergő atya 7+1 nyilatkozata a homoszexualitásról
Bese Gergő tragédiája nem csak az, hogy a maga által választott útról rendszeresen letért, hanem, hogy még a lehető legszörnyűbb módon beleszállt azokba, akik merték vállalni, hogy melegek és kiléptek ebből az önszabotálásból. Igen, éppen annak a Hodász Andrásnak tart erkölcsi példabeszédet, aki levetette a reverendát és szembe tudott fordulni korábbi önmagával. Azzal az önmagával, aki Bese Gergőhöz hasonlóan relativizálta és „gyógyíthatóvá” nyilvánította saját részének is részét képező ösztönét: Hodász atya ismét a köztévében fejtegette a melegek kigyógyítását. A különbség csak annyi, hogy Hodász eljutott a felismerésig, hogy semmilyen reverenda, cölibátus, ostya és tömjén nem tudja elnyomni azt az egészséges meleg férfit, aki társra vágyik, lehetőleg bűntudat és önostorozás nélkül.
Az külön pikáns, hogy Bese Gergő a magyar közélet rongybabáját, Tóth Gabit is kioktatta, hogy hát milyen dolog már az a házasságtörés és meg közben itt ez a kereszténykedés:
_„Az volt a baj, hogy a botrány kirobbanása előtt közvetlenül is hangoztatta a keresztény, családvédő meggyőződését, miközben már benne járhatott a bűnben. Neki kellett volna levonnia a megfelelő következtetéseket. Ki kellett volna állnia, megvallani, hogy elbukott, tisztáznia kellett volna a helyzetet, nem hagyni kétségeket.” Bese Gergő, az orgiázó pap csúnyán beszólt Tóth Gabinak
Bese Gergő egész addig volt áldozat, amíg nem kezdett el két furulyázás között és csattogós seggrepacsik előtt vagy után, arról értekezni, hogy hogyan lehet szex nélkül élni és hogy milyen förtelem minden – a melegség is -, ami nem vág egybe Orbán Viktor konzervatív-keresztény illiberális világnézetével. Bese Gergő így már nem áldozat, hanem beáll a szeretet és elfogadás köpenyét magára öltve a gyűlölködők közé.
Az álszentség és képmutatás konzervatív oldala
Nem kis mentális gimnasztikára van szüksége a Bese Gergő szintű képmutatáshoz! Lám a Szájer József által két melegorgia között megírt, melegellenes alaptörvény is csúcsteljesítmény! Miközben brüsszeli szépfiúkkal kényezteted magad, saját közösséged és egyben honfitársaid életét teszed még rosszabbá. Sőt Szájer lehetőséget teremtett arra, amit politikai családja mára odáig vitt, hogy a pedofília és a melegség állandó árukapcsolásba kerüljön.
Megjegyzem, mostanra egész csinos halom jött össze azokon a kormány közeli erkölcsi magaslatokon, ahonnan naponta megüzenik nekünk, hogy milyen a „magyar” ember természete, meg mi a család, meg hogyan kell élnünk, meg csak legyen béke, ezért megyünk harcolni Brüsszelbe. Borkai, Szájer, Bese és még sokan viszont ugyanígy, napról napra mutatják meg, hogy az álszentség mögött romlottság súlyosabb és mélyebb, mint azt eddig képzeltük.
Az már külön vicces, amikor Ábrahám Róberték (aki a hazai állapotok és ügyek helyett skandináv bűnügyekről készít dokumentumfilmet) az Ultrahang stúdiójában, némi kenetteljes, percekig tartó ájtatosság után azért csak eljutnak, addig, hogy bántja őket a saját politikai közösségük hallgatása és, hogy a jobboldali – konzervatív – keresztény médiumok és megmondó emberek most hallgatnak . Ábrahám még kis színesnek azt is elmeséli, hogy igazából nem is oknyomozó, igazi újságírók „tárták” fel az ügyet, mert a Pesti Srácoknál már dolgoztak rajta, sőt a kolléganője látta is a förtelmes videót, persze ő nem, nem is fogja megnézni! Nehogy félreértés legyen itt kérem! Azért nem árulok el nagy zsákbamacskát, miszerint a beszélgetésben minden meleg közéleti szereplő neve felmerül, hogy bezzeg azok is.
Az ügy legutóbbi vadhajtása, hogy Jurák Kata a Pesti Srácok propagandistája felmondott, mert félti a „tényfeltáró újságírást”. Nem, nincs április elseje. De aztán mégis az lett, ahogy a facebookon mindenki mindenkinek üzengetett már végül a Jurák Kata posztjai alatt. A Bese Gergő ügy úgy jön képbe, hogy felháborította Jurákot, hogy kolléganője a meleg pap ügyét közös posztban hozta le két pedofil pap leleplezésének ügyével. Hát Kata, nem tudom hol éltél eddig, de van felelősségetek vastagon benne, hogy ide jutottatok…
Van-e tanulság?
Csak a szokásos: a hatalom korrumpál és eltorzít, ahogy az elnyomás és az önszabotázs is. Persze mindez csak az én véleményem.