Commentarium
Nagyon sok olyan élethelyzetben volt már részem, amikor azt gondoltam hogy „na akkor ennyi volt”. Most direkt nem fogom előszedni az elmúlt másfél évet, mert már tele a hócipőm vele és szeretnék kicsit el is vonatkoztatni tőle. Úgyhogy az erős gondolkodásban elő is jött az az ominózus élmény, amikor csak tehetetlenül sodródtam és vártam a […]
Van a „haranggörbe mém”, amelyen a jellemző három állomása látható, aszerint, hogy a szereplő miként fejlődik csak az azért, hogy a tudatlan egyénből ugyanarra a végkövetkeztetésre jutó bölcs váljék. A zenehallgatás kapcsán én valami hasonló utat jártam be. Kezdetben A kezdő szettem gyerek koromban egy duplakazettás magnó volt, amit ki tudja hogyan szerzett az apám, […]
Ha mindennapos darab kellett, akkor turkálóban összeszedtük. Piacnapon a lakosság ruházata kicsit tükrözte azoknak a bennszülött törzseknek az arculatát, akik valami amazonas-i esőerdőben ruhacsomagot kapnak és Coca Cola-s pólóban mászkálnak. Csak nálunk a fogatlan öregasszonyok leopárdmintás nadrágban és hamisított Gucci felsőben alkudoztak a drótkukacos krumplin.
Öt napja álltam a koporsója előtt. Rajta a drága virágdísz, mert egy életet töltött el a szegénységben, ami mindig mérsékletre intett bennünket. Néztem a virágokat, miközben a pap a búcsúbeszédet mondta, valóban szép lett, de ott is csak azt éreztem közben: nem elég. Ha ki sem látszana alóla az a koporsó, akkor sem elég.
A szakember rendelője az a tér, ahol tudnunk kell kimondani: emberek vagyunk és gondolataink és valódi természetünk igazsága nem szépíthető és nem is szépítendő Instagram filterekkel. A köznapi felszínességet, a másoknak mutatott maszkot itt le kell fejteni magunkról. Orvosnál vagyunk, nem állásinterjún.
Vonzanak ezek a szomorú, melankolikus utazások. A gyász itt nem pusztán motiváció vagy narratív eszköz: a gyász maga a történet magja. Digitális médium mivolta ellenére – vagy talán épp ezért – segítheti a gyászmunkát.
A kreatív szövegíráson túl ez a tevékenység is megadta a rendszerezéssel járó elégedettséget. Amit addig a fizikai világban végeztem, most szellemi és lelki szinten is elkezdtem művelni. És ez volt az igazi felszabadulás! A mentális jólétem és túlélésem záloga lett a nyilvános naplóírás.
Kényelmetlen ez a székpárna. Adventkor rakjuk fel csak őket. Pirosak, ünnepiek, és kényelmetlenek. Viszket a bőröm az okosóra pántja alatt, valami irritáció lesz, túl erősre húzom a szíjat. Párom összevont szemöldökkel, párnalenyomatos képpel jön ki a hálóból – Már fél órája szól a szomszéd ébresztője! Vasárnap! Érted, vasárnap! Csak megvonom a vállam. Valóban bosszantó, hogy […]
Mindazmellet, hogy az ismeretlen szerző egy szànalmas műversben butítja le az életet és az emberi létélményt két szigetre meg tengerre, azért felötlik bennem: mi van ha néha egyszerűen nem is evezünk?
Nem könnyű visszanézni az elmúlt három hónap eseményeire. Még csak képletesen, vagy átvitt módon sem voltam képes papírra vetni. Sok ijedelem és szorongás van mögöttem, mert nagyon közel értem hozzá, hogy az utolsó közvetlen felmenőm, az anyám is meghaljon. Azt hittem fel vagyok vértezve ellene. Úgy képzeltem, hogy majd jön egy telefon: gyere haza gyorsan, […]
Magyarországon a 2010-es évekre az internet penetráció növekedésével és az ingyenes blogketrecek létrejöttével egyre többen ragadtak klaviatúrát. Legtöbben hobbikról írtak, mások amolyan szakmai blogokat vezettek. Kedvenceim viszont az egoblogok voltak, ahol a szerző saját szemszögéből vizsgálta az őt érdeklő témákat. Különösen tetszett, hogy létezett még az önreflexió, hogy a bloggerek kimutatták a gyengeségüket, elmesélték tévedéseiket, […]
Szokatlan ez a reggel, hajnal előtt megébredek, egy álomtalan éjszaka után. Az ősi japán szimbólumra, az enzo-ra gondolok. Fehér papíron fekete tintával, kör alakban húzott alakzat, mely véget ér mielőtt a kezdőpontjához érne. Befejezettséget érzek. Ma van az utolsó munkanapom a gyorsétterem láncnál, ahol több mint két és fél évet dolgoztam. Ezek az első és […]
Az aranyút a negyvenig ennek célkitűzésnek az elérését jelenti. Viszlát cukor, liszt, keményítők és üdv újra zsírok, rostok, zöldségek és húsok!
A szilveszterezés varázsát az is árnyalta, hogy fél órával éjfél előtt rákról beszéltünk, éjélkor meg valami furcsa szeszélytől eredeztetve be kellett vonulni a tévé elé és RLT-klubra kapcsolt a házigazda, mert „himnuszt” kell hallgatni. Utána az ország újra felfedezett, retró influenszer alkoholistáját, a Szomszédok Janka nénijét alakító Pásztor Erzsi köszöntötte a nézőket.
Ez a bejegyzés azt veszi végig, hogy ha a saját képgalériámat nézem, mi történt 2024-ben hónapról hónapra. Teljesen leíró jellegű, sok fotóval, kevés pátosszal. Igazi hajónapló.
A bejegyzésben végigveszem azt a 10 lépést, mellyel közelebb kerültem a pénzügyi tudatossághoz 2024-ben.
Milyen gyerek voltam? Milyen felnőtt lettem? Mi van a kettő között? Sokszor nyomaszt. Most kezdem megérteni a Szabó Magda felnőtt főszereplőit az Őzben, vagy a Freskóban. Valami mögöttük van és ahogy visszafordulnak, látják, hogy micsoda meglepő életútra vetül is árnyékuk.
Ritka alkalom, mikor vidékre szökhetek, haza a régi életem díszletei közé. Nosztalgia ez és mégsem, több annál. Ilyenkor lehetőségem van újraélni ezt az életet, amiből kiugrottam, ahogy lehetőség kínálkozott rá. Stockholm-szindróma ez vastagon. Ami érdekes, hogy nem a rossz dolgokra emlékezem elsősorban, hanem arra, hogy miként próbáltam velük megküzdeni. Volt azokban az időkben egy csomó […]
Gyerekkori élményeken keresztül mutatja be az író a fizikai és digitális média közötti különbségeket. Elmélkedik azon, hogy a fizikai tárgyak birtoklása miért jelent értéket, szemben a digitális formátumok átmeneti természetével. A szerző a mai tartalomfogyasztás problémáit vetíti előre, és nosztalgiával emlegeti a múlt médiumait, amelyek maradandóbb értéket képviseltek.
Miután hosszú ideig elhanyagolta a sportot, az író újra felfedezte a mozgás örömét és fontosságát élete különböző szakaszaiban. A kezdeti nehézségek és egy sérülés ellenére sikerült visszatérnie a rendszeres edzéshez, aminek fizikai és mentális fejlődését köszönheti.