Hó, havazás, tél, jégvirág, porhó, zúzmara... a hideg évszak csodái, amelyektől már szinte búcsúztunk, aztán ránk szakadt is 2026 januárjában. Ünnep van. Fehér, szikrázó, vakító ünnep.
hóünnep
h
Hó, havazás, tél, jégvirág, porhó, zúzmara... a hideg évszak csodái, amelyektől már szinte búcsúztunk, aztán ránk szakadt is 2026 januárjában. Ünnep van. Fehér, szikrázó, vakító ünnep.
Amikor a YouTube már nem elég, Pottyondy Edina könyve groteszk humorral és maró gúnnyal kérdezi fel a konzervatív közerkölcsöt, a fóliázott erkölcsi pátoszt és a közéleti kettős mércét. Egy elfogult olvasó jegyzetei arról, hogyan válik a humorból közéleti felelősség, és miért működik ez a világ nyomtatásban is.
Kényelmetlen ez a székpárna. Adventkor rakjuk fel csak őket. Pirosak, ünnepiek, és kényelmetlenek. Viszket a bőröm az okosóra pántja alatt, valami irritáció lesz, túl erősre húzom a szíjat. Párom összevont szemöldökkel, párnalenyomatos képpel jön ki a hálóból – Már fél órája szól a szomszéd ébresztője! Vasárnap! Érted, vasárnap! Csak megvonom a vállam. Valóban bosszantó, hogy az alattunk...
Vidékről származom, faluról, Szerbiából. Átéltem a dél-szláv háborút, aztán a NATO bombázásokat. Fél évig napi szinten, tizenkét órás áramszünetekkel, üres boltokkal és cserekereskedelemmel. Azokban az időkben a veteményes kertünk volt közel az egyetlen élelmiszer forrásunk és sokszor a termények a csereberék tárgyai.
Zörren a nagykapu, majd rozsdásan csattan, rá válaszol az udvar túlvégéből a kutyalánc izgatott földhöz csapkodása. Vendég jön! – kiáltaná a keverék, de jobb híján csak szalad pár kört, aztán úrrá lesz rajta figyelemzavara és már a galambokat lesi a góré tetején.
Június 28-án tartották Budapest belvárosában a Pride felvonulást. Lehetne ez egy pár soros hír, egy két önfeledten táncoló emberről készült fotóval illusztrálva. E helyett egész másról kell beszélni. Arról, hogy ezt a rendezvényt konkrétan betiltotta a magyar a kormány a gyülekezési törvény módosítására hivatkozva. A csel roppant ügyes volt, szándékosan a Pride-ot emelték ki, mint példát, amit be...
Mi marad utánunk?
Képek? Posztok? Kommentek?
Ez lesz az örökségünk?
Egy Google Drive mappába zsúfolt lét?
A Facebook-idővonalad lesz a sírköved?
Mindazmellet, hogy az ismeretlen szerző egy szànalmas műversben butítja le az életet és az emberi létélményt két szigetre meg tengerre, azért felötlik bennem: mi van ha néha egyszerűen nem is evezünk?
Több, mint egy évtizede itt dolgozom, adózom, álmodom, szeretek és sírok, káromkodok és biciklizek, kávézok és tüntetek, szorongok és nevetek. Bizony, Hector kapitányt horgonyt vetett itt, de ez a magyar tenger elég zavaros és a hullámzás egyre erősödik.
Puzsért hallgatok - pedig tudom nem kellene - és az utóbbi időben felvetette, hogy a rendszer süllyedése láthatóan megindult és szerinte egyre égetőbb a kérdés: ha lesz kormányváltás, akkor átadják-e a hatalmat, vagy valami sokkal sötétebb forgatókönyv vár ránk?