Mivel épp egyedül voltam, ezért feltettem rulettre a szombat estémet és rávetettem magam az első szembejövő Netflix filmre. A Csúfok megtekintése nem volt szekunder szégyenérzet mentes, sőt a film felénél öntenem kellett magamnak egy pohár bort is, hogy valahogy eljussak a végéig. Mint kiderült, egy közepesen népszerű YA (young adult – tini?) regénysorozat első részének adaptációját tisztelhetjük benne. Hogy miért borzasztó? Mert a történet kicsit olyan, mint amikor a Szürke ötven árnyalatáról kiderült, hogy tulajdonképpen egy fanfiction az Alkonyat szereplőivel. A párhuzam itt úgy érvényesül, hogy tulajdonképpen az Éhezők viadala toposzait vegyíti összevissza más kortárs művek kliséivel és voálá készen is vagyunk.
Bugyuta sztori
A posztapokaliptikus jövőben járunk, az emberiség felélte a energiaforrásokat, jöttek a zavargások és háborúk, míg a tudomány ki nem fejlesztett egy új, megújuló, korlátlan energiaforrást. Próbálom röhögés nélkül leírni: áramtermelő, fehér orchideákat… Oké, ez tényleg megoldotta az energiaválságot, de így is tovább ment a háborúskodás, tehát a tudósok tovább tekerték a potmétert. Előálltak a végső megoldással, amely, az, hogy mindenkit átműtenek, egy K-POP fiúbandává! Ja nem azzá, hanem széppé… Jól tetszettek hallani, a világ össze problémájára az lett a megoldás, hogy 16 éves korában mindenkit átplasztikáznak – ingyen és bérmentve – az önmaga legszebb verziójává és így minden ellentét megszűnik. Rengeteg kérdésem lett volna már itt, de inkább a végére hagyom.
Itt kapcsolódunk be a sztoriba, ahol egy szörnyűséges betonépület (amiről kiderül, hogy egy kolesz) tetején főhősnőnk Tally Youngblood (milyen név ez, Istenem?) és legjobb haverja Peris vágyódva bámulnak át a folyó túlpartján elterülő városra. Ebből a kollégiumból kerül át mindenki majd 16 éves korában, a műtétje után a túlpartra, ahol mindig nagy bulik zajlanak, jó sok tűzijátékkal. Tally és Peris csúnyák / csúfok, akik epekedve vágják a centit a plasztikai műtétjükig, hogy ők is csatlakozhassanak a szépekhez, bleh.
Itt álljunk meg egy szóra: nem csúf senki, szóval a cím eleve félrevezető. Ezek teljesen átlagos tiniknek tűnnek, sőt egész megnyerő fizimiskájuk van. Perisnek kicsit bütykös az orra, Tally meg elviekben bandzsít, no nem Schmidt Mária szinten, sőt a filmben nem is látszik, hogy bármikor is gondja lenne a tekintetével. Szóval ez itt kamu.
Na szóval, eljön Peris napja, elviszik, nem látjuk többé, Tally utána oson, megtalálja, de úgy tűnik a szétbotoxolt fejű haverja jól lepattintja, hogy majd akkor lehet szó bandázásról, ha már Tallyt is szétműtötték, addig meg tipli vissza a börtön koleszba. A hátravélő hónapokban a csaj kicsit letargiázik, míg össze nem barátkozik egy Shay nevű lánnyal, kiderül egy napon lesz a műtétük. Addig közösen mágnes gördeszkáznak meg hülyülnek – vissza a jövőbe áthallás. Végül az utolsó napon Shay kivezeti Tallyt a városon kívülre, a régi világ romjaihoz, ahol közli vele, hogy köszi, ő biztos nem akar szép lenni, hanem mindjárt jön érte valami ellenálló és már indulnak is a Füstös nevű helyre. Az átalakításnak ellenálló szökevények ott élnek békességben és csúnyán. De Tallynak esze ágába sincs vele menni, visszaiszkol a városba.
Előkerül a történet főgonosza, Dr. Cable (mik ezek a nevek?), aki leginkább fenyegető dragqueen-re emlékeztet mély hangjával és termetével. Közli, hogy a jány ne is álmodjon tökhintóról meg estélyi ruháról, nem lesz itt nagy átszabás, amíg be nem épül ezen ellenálló közé és fel nem fedi a helyzetüket, mivel azok valami fegyveren dolgoznak és meg akarják támadni a várost, és amúgy is a barátnőjét átverték. Nem is érzelmileg manipulál, dehogy!
Így hát Tally megindul arra a végtelenül komikus, agyon CGI-zett utazására, mely közben minimum kétszer majdnem szörnyet hal és konstans életveszélyben van. Megtalálja az ellenállókat, befogadják, gyanakszanak rá. Közben rájön a lány, hogy nem is igaz, ami t a Kábel néni mondott, ezek tök jó emberek. Belehabarodik a ellenállás vezetőinek fiába is, akik egyébként elmesélik a lánynak, hogy hogy is volt ez műtétes buli a kezdetekben. Hogy honnan tudnak arról, hogy nem mindenki szokta túlélni a zsírleszívást meg az ajakfeltöltést? Hát mert ők kiugrott orvosok! Hát persze! Az is kiderül, hogy a manikűr mellé az alanyok kapnak egy kis agykárosodást is, ami lekorlátozza a vágyaikat, ambícióikat, egyszóval egy elnyomó hatalom bugyuta polgáraivá varázsolja őket.
Egy szónak is száz a vége, egy gyógymódon dolgozik az orvos házaspár, már közel járnak az áttöréshez. Közben Tally tűzre hajítja a Kábeltől kapott, obviously nyomkövető Swarowskit, amit ezek szerint tanácsosabb lett volna simán elhagyni a vadonban inkább. Kábel jön, letartóztatja a feltápolt Barbie és Ken osztagával azt a komoly 25 embert. Aztán meg is ölik a Tally szerelmének apját, éppen mire a lány odaér, hogy „jajj, én nem ezt akartam”. Hát szívem, most miattad halt meg egy ember, valószínűleg egy lobotómiára is szüksége lesz a szép szerelmednek meg az anyjának, ha ezentúl minden karácsonykor nem akarnak úgy sztorizni, hogy „Emlékeztek, még, mikor megölték az apósomat, az én hibámból? Drágám tovább adnád a tojáslikőrt?”.
A játékidő már a végénél járt ugyan, de a történet nagyon nem akart befejeződni. A ellenállást tagjai bebörtönözve várják, hogy Ciccolinává operálják őket, sőt Shayt már be is dobták az egyik ilyen operáló fülkébe. Tally mindent megtesz, hogy kiszabadítson mindenkit, de sajnos elkésik. Barátnője, aki épen a legkevésbé akarta, hogy átszabják, egy buta, de full extrás kelet-ázsiai bukszaként kerül ki a gépből. Kábel doki mindenkit jól elkap, mindenkit beszuszakol a gépekbe, de megjön a felmentő sereg, a terv dugába dől, kiszabadul mindenki és elszöknek. Ja Peris, lezuhan egy épület tetejéről és vélhetően meghal. Annyira sokminden történik, hogy igazából Tally-nak van vagy 20 másodperce valami kétségbeesést színlelni, de már menni is kell a következő jelentbe.
Az ellenállás biztonságban van és micsoda szerencse, hogy bebörtönözték őket korábban, mert éppen onnan sikerült lenyúlni a plasztikai műtét „elleni” szérum hiányzó komponensét. Kész a gyógymód, de ki kellene próbálni. Shay estéji ruhában győzköd mindenkit, hogy ő így boldog és ő nem akar visszaváltozni. Mivel nem tudják, hogy ezt az igazi énje mondja-e vagy pedig a műtét miatt megbuggyant személyisége, annyiban is hagyják. Más megoldást kell találni.
És ekkor jön a nagy önfeláldozás expozé: Tally saját maga majd jól visszamegy, az ezek szerint teljesen hülyére vehető Kábel dokihoz, hogy ő jött átváltozni, mert mégiscsak szép akar lenni. Az majd jól átműti, aztán az ellenállás megkeresi és kipróbálják rajta a szérumot. Na most, ha Kábel dokinak lenne egy csepp esze, ahogy Tally belép az ajtaján, azonnal fejbe lőné és a hulláját kidobná a vadonba. Ugye? Hát nem! Kábel teljesen elhiszi, hogy a Tally annyira szép akar lenni, hogy minden meg van bocsátva, kész. A film pedig úgy zárul, hogy a főhős tulajdonképpen megkapja, amit akar: szép lesz. És a film végi csavar, hogy bizony, ebből sejthető, hogy lesz it még valamikor egy második rész is.
Miért lesújtó számomra ez az egész?
Mert az alapötlet, ez a szépészeti beavatkozás abszurd, de csak annyira, hogy már éppen nem tartozik a hihető és átélhető kategóriába, de még nincs a valóban, művészien vagy legalább élvezhetően abszurd kosárban sem. Ettől pedig roppant kínos.
És igen, természetesen érződik itt a népnevelői szándék és a modern médiával kapcsolatos értékítélet, hogy hát a szépség és tökéletesség hajszolása végül is kiüresít, elszakít a valódi belső azonosságunktól. Igen, ezek szép gondolatok és kétségtelenül szüksége is van iránymutatásra az fiatal generációknak, lévén az online létezés és az irreális ideálok igencsak szorongóvá nyomorítanak milliókat.
Én azt mondom, biztos lehetett volna ezt ügyesebben, okosabban, kevésbé kiszámíthatóan is rendezni. Az külön irritáló volt, hogy nagyon kevés háttér történetet kapunk a világról, vagy már csak Tally családjáról. Egy fél perces flashback, oszt annyi.
Olyan az egész Csúfok, mint az olajréteg a víz felszínén, nagy területen oszlik szét, de semmilyen irányba nem vastagodik. Nincs mélység benne és ami van, az is annyira gyorsan van kipörgetve, hogy nem átélhető. Mondjuk a színészeken is múlott, de a rendezés is felelős ezért.
Mitől klisés? Honnan ismerősek a toposzok?
Amikor az első Éhezők viadala filmek kijöttek még a regényeknek is nekiestem, mert egy addig kevésbé elnyűtt történeti konstrukcióval állt elő. Poszt apokaliptikus dísztópia, elnyomott társadalom, militarizált kormányzati rendszer, dekadens felső tíz százalék, a rendszer és hagyomány által kibetonozott sorsok. Ennek közepén pedig az elnyomást pszichológiailag is erősítő, de reményt adó tévé show, ahol fiatalok egymást gyilkolják le a túlélésért. És a kérdés: hogyan él túl egy fiatal egy ilyen borzasztó világban? Milyen stratégiákat követnek az elnyomottak? Milyen a felfogásuk a világról? Milyen ez az önkényuralmi rendszer? És Katniss, aki inkább az egész rendszerből kifelé menekülne, kénytelen belépni a közepébe, azzal, hogy a húga helyett jelentkezik a viadalra. Tényleg jól felépített, érdekes világ volt.
Aztán gombamód szaporodni kezdtek mind a könyves, mint filmes formában, és mintha elfeledte volna mindenki, hogy az Éhezők Viadala a felszínes szerelmi háromszögek mellett, azért a fő konfliktusra fókuszált végig. Minden, ami utána jött, meg mintha ennek a fanficton-je lenne szerelmes tini lányok tollából.
A Csúfok ugyanezeket a toposzokat hozza: világégés utáni világ egy új rendszerrel. Szabadnak tűnik, de azért mégsem az. A társadalom megzabolázása nem külső eszközökkel történik, hanem marketinggel és kultúrával teremtett elmevírussal: miszerint, ha szép leszel minden bajod megszűnik és hawai dizsi napfény.
Van egy fő gonosz, amely végtelenül irritáló, és mit ad isten, az ő színe is a fehér, mint a Snow elnöké az Éhezők viadalából…
Van szerelmi szál a tinik között, viszont ez abszolút nincs jól megalapozva, kibontva. Van közös sorson osztozó jóbarát, akivel később a főhős a konfliktus két ellentétes oldalára szorul. Ez is Éhezők Viadala toposz. Igazából napestig lehetne sorolni és aki tényleg sokat olvasott, vagy látott tartalmat ebből a műfajból, az szerintem még több párhuzamot is tudna húzni.
Milyen kérdéseket vet a film világa?
Nekem a legnagyobb csalódás az hogy, ha már abszurdnak tűnő világot teremt a szerző, akkor miért nem él az izgalmas potenciáljával? Gondoljunk csak bele, milyen lehet a családi életük ezeknek a szép és korlátolt embereknek? Mi értelme a gyerekeket iskolába küldeni és tanítani, ha utána visszavágják a vágyaikat? Milyen a hétköznapi élet a városban? Egyáltalán milyen ennek a világnak a gazdasága? Ha csak húsz éve kezdődött az átoperálósdi, akkor ez idő alatt csak kiderült, hogy valami nem stimmel a kivasaltakkal? Vagy esetleg az első átoperáltak még rendben voltak és ők lettek a következő elnyomói?
Végezetül
A Csúfok megtekintése közben nehéz eldönteni, hogy komolyan veszi-e saját magát vagy csak egy újabb filmes projekt ez a gyártónak? Egy biztos, én régen nem éreztem magam ennyire palira véve. És végül, valahol ez is szórakoztató.
