Nekem is volt Angélám (talán mindenkinek van), akinek jobb élete volt, vagy több lehetősége, okosabb volt, esetleg szebb és büszke is volt rá mindenki, aki csak ismerte, míg én egy életen át csak középszerű, és persze irigy, na meg szegény.
Keringenek olyan vélemények, hogy a Dűne második kötete gyengébb lett, mint az első kötet. Számomra épp ellenkezőleg hatott: egy másik síkra helyezte Paul történetét, miközben folyamatosan tágította a Dűne univerzumát, megismertetve új frakciókkal és azok érdekeivel. Valóban több benne a politika és a filozófia, de szerintem ez jó tett neki és aki szerette a Trónok Harcát, az ezt a részt is...
Lám én csak 37 éves koromban fedeztem fel a Dűnét magamnak. Köszönhető ez leginkább annak, hogy a filmes és sorozatos világ is adaptálási lázban ég. Az Apple Alapítvány sorozata Asimov művéhez terelt, míg Villeneuve Dűne feldolgozása Herbertéhez. Korom okán többször láttam a Lynch adaptációt is és sokat hallottam a Jodorowksy soha meg nem valósult víziójáról is. Ami közös és vonzó az...
Kezdetben Dumaszínházas fellépéseiről ismertem Bödőcsöt. Húszas éveinkben sokszor idéztük a társaságban emlékezetes poénjait. Az Addig se iszik című „próza-paródia” kötetét sokan tömjénezték a 2017-es megjelenésekor, habár nem széles körnek íródott. Éppen ezért is kezdem Bödőcs irodalmi munkásságát tavaly nyáron a „Meg se kínáltak” címet viselő szatíra kötetével és nem győztem hahotázni stílusán...
Kicsit halogattam a véleményem megírását a kötetet kapcsán. Vártam, ülepedjen az élmény. Meghallgattam pár podcastet is az írónővel, sok érdekességet megtudtam az átörökített traumákról és mintákról. Mert, hogy az Örökölt sors éppen ezekről szól egy gyakorló pszichológusnő tollából példának saját klienseinek elakadásait is bemutatva. Aztán most nem lehet tovább odázgatni, mert tegnap este...