Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Kicsit halogattam a véleményem megírását a kötetet kapcsán. Vártam, ülepedjen az élmény. Meghallgattam pár podcastet is az írónővel, sok érdekességet megtudtam az átörökített traumákról és mintákról. Mert, hogy az Örökölt sors éppen ezekről szól egy gyakorló pszichológusnő tollából példának saját klienseinek elakadásait is bemutatva. 

Aztán most nem lehet tovább odázgatni, mert tegnap este kaptam a hírt: unokatestvérem meghalt. Az önmagában szomorú közlést árnyalja a tény, hogy egy hajléktalan ivócimborája jelentette be a halála tényét. Az unokatestvérem, negyvenes évei közepén tartó, nő, háromgyerekes családanya volt. Tizenöt éve első házasságából kilépve, új párjával másik országba költözött, magával húzva elsőszülött gyerekét. Lassan elszigetelte magát mindenkitől. Nem sokkal később kezdődött a lecsúszása, amely öt évvel ezelőtt már idült alkoholizmusba csapott át, közben két gyereket is szült új párjának. Végül a gyermekvédelem két hónapra gyámságba vette őket, válásra kényszerítették a szülőket, és az anyát eltiltották a gyermekek láthatásától. Csak ellenőrzött körülmények között érintkezhettek. 

Unokatestvérem az utóbbi tíz évben elvonók sokaságán vett részt, de végül mindig visszaesett. És, hogy hogy jön ide az Örökölt sors? Anyai nagyanyja is alkoholista volt, a saját anyja pedig annyira túlóvta a lányát, minden felelősség alól felmentette, hogy azt hitte ezzel jót tesz neki. A könnyű élet, a buborékban nevelés végül elveszetté tette, képtelen volt önállóan cselekedni és sodródott az életében céltalanul. Közben az anyja és apja is hosszú betegeskedés után meghalt, akiket otthon maradt testvére ápolt. A temetésükre sem tudott hazautazni akkor már. 

Magát a kötetet – mindamellett, hogy érdekfeszítő olvasmány – én csak falatokban, fejezetenként voltam képes olvasni, annyira megterhelő volt olvasni a felsorolt eseteket, és, hogy hányféleképp tudják megnyomorítani a szülők a saját gyerekeiket. Persze legtöbbször öntudatlanul adnak át olyan mintákat, véleményeket, amik, ha pont rosszkor találják el a fejlődő gyerek elméjét, akkor olyan mélyre süllyednek, hogy később komoly problémákhoz vezetnek.

Talán a legemlékezetesebb számomra három híres személy életrajzában talált „örökölt sors” minta, amelyet mindenki máshogy dolgozott fel. Salvador Dalít, a híres festő születése előtt épp kilenc hónappal meghalt bátyja nevét kapta. Azt a képzetet ültették el benne, hogy a saját bátyja életét éli tovább, sőt ő maga az újraszületett bátyja. El is képzelhetjük, hogy gyerekként milyen benyomásokat tud okozni, ha a szüleiddel olyan sírt látogattok a temetőben, amin a te neved áll. Dalí végül is művészetében fejezte ki és dolgozta fel az örökölt sorsát. A 2018-as „Salvador Dalí: In Search of Immortality” dokumentumfilmben erről is szó esik. 

Aztán ott volt Vincent Van Gogh, aki a fül levágáson kívül még arról is híres volt, hogy életében egyetlen képet sem sikerült eladnia, ami borzasztó élmény lehetett egy festőnek. Az viszont az Örökölt sorsból derült ki, hogy esetében is egy a saját, halott bátyja nevét kapta és hogy milyen terheket jelenthet egyetlen név. Állítólag az is, hogy hozzájárult öngyilkosságához, hogy az újszülött unokaöccsének is a Vincent nevet adták. 

Pán Péter, a soha felnőni nem képes gyermek történetében az író, J.M. Barrie a saját traumáját dolgozza fel. A bátyja halála miatt kesergő anyját vigasztalandó megtanult úgy fütyülni, mint a bátyja, úgy viselkedni, ahogy ő, végül már a ruháit is hordta. A szülő pedig pozitív visszajelzéseivel ráerősített erre az irányra. Amikor elérte a testvére halálakori életkort, megrekedt, nem tudott felnőni, mert nem volt hozzá mintája, hisz addig mindent abból merített. Szerencsére ő a Pán Péter meséjén keresztül képest volt kiírni és így feldolgozni a traumáját. 

Összegzés

Valószínűleg sokáig a polcomon marad a könyv, mert szinte könyörög az újraolvasásért. Sőt, inkább amolyan szakkönyvként tekintek rá, amit másodszor – sokadszor nem érdekes kampányszerűen olvasni. Inkább fejezeteket érdemes felütni belőle és utána sokat lamentálni az olvasottakon. 

A könyv olvasása közben pedig megkerülhetetlen az élmény, hogy keressük magunkat és a saját elakadásainkat a sorok között. A mi „örökölt sorunkat”.