Főleg negatív előjellel jelentheti ezt: avítt, maradi, régimódi. És én teljesen élem az élményt, hogy minden újdonságra (divat, filmek, zene, könyvek, technológia leginkább) hunyorogva nézek: ezt kompozíciót bizony láttam már.
Ismerős toposzok unalomig történő ismételtetése, legyen szó a mozitól egészen a számítógépes játékokig. Rá kell lassan döbbeni: archetípusok vannak csupán és minden ismétli önmagát. Persze ez csak addig igaz, míg a nyugati kultúrákban megszokott kulisszák között bóklászunk. Egy keleti történetet más narratív szabályok kötnek, amitől azok frissnek és szokatlannak hatnak. Azért is voltam oda a japán animáció kultikusabb darabjaiért.
A boomer szemlélet pozitívuma számomra kétségtelenül a sztoikus nyugalom és egykedvűség, amivel a hétköznapokban turkálok. Mikor mondjuk okostelefon függőségről beszélünk a gyerekek kapcsán, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem beleszülettem a digitális világba, hanem vele együtt nőttem fel.
Tudva tudom, hogy az internet, a megannyi közösségi hálózat, az ott megjelenő tartalmak nem fedik a valóságot, csupán jól szerkesztett hazugságok. Nekem nem magától értetődő a végtelen mennyiségű, szórakoztató tartalom a tévében vagy a laptopon sem. Még volt fekete fehér tévénk, hétfőnként adásszünettel, szombat délelőtt rajzfilm blokk. Tinédzserként jártunk video tékába meg könyvtárba. Első számítógépünk hangos és lassú volt, a betárcsázós telefonos internet, pedig nevetséges sebességű.
A lassúságnak érvénye van. Más lassan étkezni, rágni, élvezni az ízeket, textúrákat és más gyorsan enni, lapátolni befelé az ételt. Az ún. “feed” az internet alkalmazásokban tulajdonképpen az etetés és zabálás allegóriája. Mikor órákig pörög a Twitter vagy a TikTok, csak nyelsz nyelsz, mint nagyanyám karácsonyra tömött kacsája.
Kundera írta ezt meg jól:
“Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei , a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és a csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, a tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésünket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik, az boldog. Világunkban a semmittevés tétlenséggé változott, ami egészen más: a tétlen ember frusztrálva van, unatkozik, s egyfolytában a hiányzó mozgást keresi.”
(Milan Kundera: Lassúság)