Megfázástól kínzottan matattam a Netflixen erre szembe jött velem ez meglepően jó sorozat. Úgy értem a streaming szolgáltató saját márkás termékeinek átlagszínvonalához mérten kiváló volt. A híres neves amerikai költő, a gótikus stílus prominens képviselője, Edgar Allan Poe versei és elbeszélései ihlették (az epizódok alcímei is mind azokat idézik).
A rendező Mike Flanagan, aki pl. a szintén Netflixes Midnight Mass-t (az is remek hangulatú misztikus horror sorozat) vagy Stephen King Álomdoktor adaptációját is jegyzi. A színészgárda oszlopos tagjai kiválóak, Mark Hamill-re én rá sem ismertem, Mary McDonell-t meg a Battlestar Galactica óta nem láttam. De a többiekről is ódákat lehetne zengeni. Külön üdítő volt Carla Gugino (Treshold sci-fi sorozatból), mint a rejtélyes entitás.
A történet keretes szerkezetű. Roderick Usher, nagy hatalmú üzletember gyermekeinek temetésével indít, majd aznap este, egy omladozó házban, ugyancsak ő mondja diktafonra vallomását az őket hosszú évtizedeken át üldöző, Auguste Dupin felügyelőnek.
Az Usher testvérpár - Roderick és Madeline - életüket egy nagy cég vezetőjének és titkárnő anyjuk törvénytelen gyerekeiként kezdték, majd több hátborzongató esemény meg tragédia hatására, cselszövés és furfang révén bebulizzák magukat addigra régen halott apjuk cégébe, meg sem állva egészen az igazgatótanácsig. Addigra Roderick-nek már két vér szerinti és egy egész sor törvénytelen gyereke született.
A sztori lényegében a felemelkedésüket, az ahhoz vezető utat, egy lényeges fordulópontot 1980 szilveszterén, egy furcsa beszélgetéssel és voltaképp a klán borzalmas, véres bukását regéli el, ide-oda ugrálva a szereplők, idősíkok és események között.
A főszereplők egyszerre saját történetük antagonistái is, hisz a sorozat tesz róla, hogy ne érezzünk szemernyi szimpátiát se irántuk. Az összes Usher gyerekre jellemző egy általános dekadencia, szexuális perverziók, felelőtlen droghasználat, luxusimádat, a hozzájuk legközelebb állók lekezelése, kizsákmányolása, és egymás szenvedélyes utálata, az apjuk felé pedig egy beteges megfelelési kényszer.
Részről részre éri el őket saját végeztük, melyet minden esetben egy titokzatos nő kézbesít hátborzongató narrációk mellett. Nekem először a “Végső állomás halál” sorozat jutott eszembe, ahol a szereplőket ugyanúgy, egyenként intézi el a halál, válogatott módokon. Csak itt nyolc részen keresztül nézhetjük ugyanezt, jól felépítve.
A zene nem túl egyedi, főleg vonósokra támaszkodik, de kevés olyan zeneszám van, ami jobban rögzült volna és egy sem, amit társítani tudnék fejben. A szereplők zöme remekül játszik, főleg igaz ez az idősebb színészekre. A hangulat borzongató, igazi Halloween közeli, őszi sorozat. A vizuális világa nagyon tetszetős, szépek a beállítások. Tempóra komótos, néhol vontatottnak érződik.
A sok Poe utalás ugyanakkor megmutatja, hogy tényleg nagy műgonddal komponálták meg a sorozat egészét. Az utolsó részben pedig nagyon komoly társadalomkritikák is elhangzanak, mint pl. hogy milyen a fogyasztói társadalom, vagy, hogy a mohóság hogyan teszi tönkre az embereket és hogy noha van, aki korlátlan lehetőségeket kap a sorstól, mégsem képes jól élni azzal. Világmegváltás helyett csak még több szenvedést okoz, öröklét helyett mégiscsak a feledés várja. Tehát a szórakoztatás mellé, azért kapunk némi provokatív moralizálást is.
Fontos: habár van magyar szinkron is, én mégis melegen ajánlom, hogy inkább felirattal nézze, aki teheti.