Szerbia 2025: ismét a jövő a tét

Túl voltunk a bombázásokon, mikor 2000-ben elárasztották az utcákat az fehér alapon fekete, ökölbe szorított kezet ábrázoló plakátok. Az Ellenállás (Otpor!) feliratok egyre több helyen bukkantak fel, miközben egy, a NATO bombázások utáni társadalom fiataljai egyöntetűen kimondták: elég volt! Elég volt az egész évtizeden át tomboló, elvakult nacionalizmus kulisszái mögött zajló embertelenségekből, a háborúból és a kilátástalanságból. Októberben az indulatok tetőfokán már nyílt utcai tüntetések kezdődtek, melyek a rezsimet addig irányító Slobodan Milosevic és elvtársainak elzavarásával végződtek.

Szerbia lakossága akkor reménnyel tekintett a jövőbe. A nyolcadikat tapostam és éreztem én is: változik a széljárás, a történelem a szemünk előtt zajlik éppen, még ha gyerek tudatommal nem is érhettem át teljes szélességében, mi és hogyan vezetett idáig. A remény tapintható lett: lezárul a Balkán vérzivataros huszadik százada, hogy valami jobbnak adja át a helyét.

Az újonnan szervezet demokráciánk viszont sokáig terhelt maradt: szembe kellett nézni a múlt bűneivel. Később kiderült, hogy a régi rendszer nem tűnt el, csak alkotói elemeire bomlott és dacára annak, hogy főszereplői, elnökök és háborús bűnösök kikerültek belőle, sok mellékszereplő csupán jelmezt cserélt. Itt maradtak közöttünk, hogy várjanak a visszatérésre. A 2010-es évek végére rá kellett döbbennünk, hogy ismétlődni kezdenek a jól bevált minták. Ezúttal persze árnyaltabban jelentkeztek, de ha jól megfigyeltük láthatóvá váltak az erővonalak.

Az átlagemberek életébe ismét belopta magát a mindent leuraló korrupció, az urambátyám hozzáállás. A hétköznapokra ismét árcédula került: elég pénzzel bármit le lehetett szervezni, el lehetett intézni. Új oligarchák születtek, a közmédia ismét elkurvult ám legnagyobb meglepetésünkre ezúttal már a vajdasági magyarok is helyzetbe kerültek.

A magyar kormányzat mindeközben a kettős állampolgárság intézményén keresztül megnyerte magának a diaszpórát. A 2010-es évek közepétől pedig egyre nagyobb hangsúlyt kapott Magyarország és Szerbia külpolitikájának összefonódása. Mindketten egyre közelebb sodródtak az orosz érdekszférához, ami Szerbia esetében nem annyira megdöbbentő (vallási és kulturális téren hasonlóak), mint Magyarország esetén. A játékba később Kína is beszállt, mint a kelet feltörekvő gazdasági motorja.

25 évvel a szerbiai rendszerváltás után most már mindkét ország becsatornázódott a keleti blokkba és vezetőinek pávatánca dacára egyre inkább elszegényedtek. A beígért felemelkedés elmaradt. Az évtizedes hazugságok cukormáza elkezdett leolvadni. A két ország kapcsolata azért is érdekes, mert vezetésük, mintha ugyanabból a kottából játszana, egymástól eltanulva a hatalmuk bebetonozásához szükséges módszereket.

A békát is meglehet főzni, ha lassan melegítjük. Szerbiában viszont forrásponthoz érkeztünk. 2024 novemberében az évszázad beruházásának beharangozott Belgrád – Budapest vasútvonal felújítása során renovált egyik vasútállomás előtetője leszakadt Újvidéken, megölve 15 embert. A döbbenet és gyász pillanatai után Szerbia polgárai felelősöket kerestek.

• Hamisított aláírásokkal hitelesítették a munkálatokat az újvidéki vasútállomáson?
• Mit írtak a kínaiak az előtető leomlása előtt a Szerbiai Vasúti Infrastruktúrának?
• Nagyon sok utolsó csepp volt, de Újvidék volt az, ami tényleg sokkolta az embereket
• 14-re emelkedett a halottak száma Újvidéken, ahol leomlott a vasútállomás egy része, az áldozatok között van egy hatéves gyerek is

A hatalom látható kapkodással igyekezett lemosni magáról a felelősséget. Ám ahogy egyre több részlet derült ki a tragédiával kapcsolatban nyilvánvalóvá vállt, hogy a mindent leuraló korrupció, a hanyag kivitelezők, az építési szabályokra fittyet hányó megrendelők felelőssége és a mögöttük álló kormány felelőssége megkérdőjelezhetetlen. A vezetés igyekezett minden parasztot beáldozni a hatalom sakktábláján, de a polgárok kezdeti elkeseredése dühbe csapott át. Egyik fej sem elég jó már, bármelyet is vágják le, mert mindenki tudja, hogy ez csupán színjáték.

A szerbiai egyetemisták blokád alá vonták az ország egyetemeit követelve a felelősök megbüntetését, a felújítással kapcsolatos minden dokumentum nyilvánosságra hozását. Vucic elnök végül beáldozta a miniszterelnökét és Újvidék polgármesterét is. Ez sem volt elég. A diákok jövőt akarnak maguknak és ennek az országnak. A hatalom végzetesen elszámolta magát, mikor azt gondolta, majd megunják és visszatérnek tanulmányaikhoz. Olcsó lakáshitelekkel és csökkentett tandíjakkal próbálták lekenyerezni őket, de közfelháborodás nem szűnt meg. A diákok ellenállásához pedig szépen lassan csatlakozni kezdtek a mezőgazdászok, orvosok, tanárok, bírók, szénbányászok is. 2025 januárjában már közel 150 városban szerveztek megmozdulásokat a diákok támogatására a lakosok.

Mára már ott tartunk, hogy neves közéleti személyiségek és sportolók (pl. a teniszező Novak Djokovic is) nyíltan támogatják őket. Közben a vezető párttal szimpatizálók a tüntető tömegbe hajtanak, vagy tüntető fiatalokat vernek össze. A töréspont egyre közeledik, amikor majd egy végletekig polarizált társadalom erői egymásnak feszülnek.

Hogy mitől különleges a szerbiai diáktüntetés? Nyilvános vezetők híján képtelenség lefejezni őket. Spontán, alulról szerveződnek és döntéseiket demokratikus úton közösen hozzák. Az ország autoriter vezetői és politikusai valahol elfelejtették, hogyan is működik a valódi közmegegyezés, olyan régen tartják kézivezérlésen Szerbiát.

És hogy Magyarországnak mit hozhat, ha célt érnek ezek a megmozdulások? Valószínűleg a már fogást vesztő magyar kormányzat joggal tarthat majd hasonló ellenszegüléstől saját fiataljai részéről is. Kérdés, hogy ott mi lesz az a szikra, ami lángba borítja majd magyar városokat?