A katolikus egyház elleni tézisek

A National Geographic természettudományos csatornán napról-napra újabb és újabb dokumentumfilmek jelennek meg, amelyek aláássák a Katolikus Egyház szavahihetőségét és egész nemzeteket és korokat megtévesztő, ügyes szemfényvesztésről tudósítanak. Természetesen minden egyes ilyen jellegű film zárógondolataiban ott van az „ez csak egy feltevés, amely teljességgel nem bizonyítható” gondolat, mint egy kérdőjelet hagyva ezzel is.

Számomra hajmeresztőnek tűnő állítások záporát nagyon is reálisan fogják körül ezek a műsorok és a tudomány minden vívmányát bevetve vizsgálják ezen eshetőségek valódiságát. Nem állít, csak kételkedik a dogmákban.

A következő feltevések igen vadak, és valóban csak hipotézis jelleget adnak, de amennyiben a következő gondolatok egyike is valós, az egész eddig ismert társadalmunkra veszélyt jelenthet.

Mária Magdolna, mint a Szent Grál

Mária Magdolna alakja igen érdekes a Bibliában és nehéz lenne következtetéseket valósan és teljeséggel racionálisan levonni, mert csak az Újszövetség evangéliumaiban van nyoma e minden bizonnyal különleges személynek. A legújabb felfogás szerint Jézus Krisztusnak volt felesége és ez nem más volt, mint Magdolna! De, ami még ennél is jobban alááshatja az egyház állításait az az a tézis, miszerint gyermekük is volt.

Itt pedig egy másik legenda elméleti magyarázatát is kézzel foghatóvá teszik a gondolkodók. Mint tudjuk a Szent Grál az az edény volt, amelyből Jézus ivott az utolsó vacsorán és amelybe a keresztre feszítéskor a vérét fogták fel, méghozzá Mária Magdolna!

Az edényt Jézus halála után kimenekítették Jeruzsálemből és a mai Franciaország területére vitték és itt rejtegették. Más legendák arról tanúskodnak, hogy Mária Magdolna e francia országi vidékre egy gyermekkel, a mai Szent Sárával érkezett. Egyesek Jézus és az Ő közös gyermekének tartják, mások csak egy egyiptomi szolgálóleánynak hiszik.

Tehát ezen képek és legendák összevonásával jön létre a tézis, miszerint a Szent Grál maga Mária Magdolna, aki Jézus „vérét” tartalmazta, tehát Szent Sárát.

Valós vérvonal a Merovinge-ké?

Ami még meglepőbb az az, hogy Jézus állítólagos vérvonala még ma is jelen van a Meroving dinasztiában, amely keletkezésének ideje, láss csodát, egybeesik Magdolna és Sára érkezésével, méghozzá arra a helyre ahol e uralkodói család létrejött. Az idő és a hely tökéletesen egybevág; a Meroving-ek legendája pedig még megdöbbentőbb. Az első Meroving úgy jött létre, hogy egy hal teherbe ejtett egy nőt.

Jézus legelső szimbóluma pedig pont „véletlenül” nem a hal volt? A szimbólum és az eddig leírtak igen jól egymásba illenek, de én is mint véleményező csak azt tudom mondani, hogy ez csupán egy tézis.

Da Vinci a troll?

A történet pedig tovább bonyolítható, mert a keresztes lovagok rejtegették a Szent Grált, vagy inkább kutatták? Itt lép a képbe egy titkos társaság, amelynek Leonardo Da Vinci maga is tagja volt, ez a társaság pedig a Sion Rend, amely célja (elméletileg) az volt, hogy elrejtse a bizonyítékokat és az immáron már ízig vérig földi Szent Családot védelmezzék. De kitől?

A torinói lepel titka is ehhez a társasághoz vezethető vissza és a kor jelentős és egyben szélsőséges személyéhez kötődik, Da Vincihez. Egyesek szerint ott töltötte élete utolsó szakaszát, ahol a leplet is megtalálták, ugyanabban a helységben ahol Da Vinci híres önarcképe is volt.

A művész, festő és feltaláló képeit elemezve rájöttek a tudósok, hogy halvány lila fogalmuk sincs arról, hogy ezeket a képeket, hogy készíthette, mivel egyetlen egy ecsetvonás sem lelhető fel a képeken, még a röntgenes vizsgálatok során sem…

Úgy vélik, hogy a torinói lepel nem más, mint Leonardo hamisítványa, amellyel a katolikus egyházat és a hívőket akarta becsapni. Jó humorú emberként tartották számon. Jézus arcának vizsgálatakor pedig bebizonyosodni látszott hogy Da Vinci saját arcát tette, eddig ismeretlen eljárással a lepelre, amely a mai Katolikus Egyház egyik fő relikviája.

Alkimisták és a Szent Vér-ereklyék

A legutolsó tézis pedig Szent Januarius nevéhez fűzőfik, akit minden bizonnyal a harmadik században fejeztek le. A vérét nők két üvegcsében fogták fel, amelyeket elismert relikviaként Nápolyban a Szent tiszteletére emeltetett templomban őriznek. Minden évben a Szent neve napján belehelyezik egy díszes ereklyetartóba és körmenetet tartanak a Domban. A körmenet során pedig csoda történik, a megalvadt vér cseppfolyóssá válik.

Megbíztak egy híres, az Egyház szemében pedig közutálatnak örvendő Luigi Garlaschelli kémikust, a Paviai Egyetem (Università di Pavia) professzorát, hogy vizsgálja ki az esetet. Az alkímiában is jártas tudós pedig bebizonyította, hogy az emberi vér nem rendelkezik azon tulajdonsággal, hogy időről időre változtatja az alakját, immáron több, mint ezer éve.

Viszont a feljegyzések alátámasztják, hogy a legelső csoda alkalmával a helyi uralkodó egy híres alkimistát foglalkoztatott a felsőbb vezetés határozott tiltásával ellentétben. A professzor bebizonyította viszont, hogy az alkímiában van egy szer, amelyet a köznyelven csak a „Bolondok Véreként” (ez így valószínűleg torzított magyar fordítás) tartanak számon, viszont a mai kémiában is ismert anyag. Egy gél, amely rendelkezik a Szent vérének tulajdonságaival.

A professzor elkészítette a vegyületet, amelyet hasonló üvegcsékbe szortírozott, és egy napon belül meg is szilárdult, állaga és színe pedig, mint az alvadt véré. Viszont ez az anyag már kisebb ütögetéstől is újra cseppfolyóssá válik, sűrűsége és színe pedig, mint a friss véré. Ez az úgynevezett “thixotróp gél”.

Az ünnepségkor pedig csak a szertartást végző pap van közvetlen kapcsolatban az üvegekkel, amelyeket akkor helyez bele az ereklyetartóba. Tehát van esélye a megkocogtatásukra. Az aggasztó csak az, hogy Nápolyban a bűnözés erre az egy napra eltűnik, mert a klánok és más bűnözők is a csodára apellálva beszüntetik minden tevékenységüket. A nápolyi rendőrség felméréseiből pedig kiderül, hogy évtizedekre visszamenőleg is a bűnözési tendencia az év ezen napján elhanyagolható, a minden napi kegyetlen leszámolásokkal ellentétben.

Zárógondolat

Ezek az elkendőzött igazságok és durva csalások is vajon részei az egyház annyira nagyra tartott presztízsének, vagy csak egyházellenesek törekvései az egyik fő hatalom megbuktatására?

Nem tudni, de tény az is, hogy a Katolikus Vezetők az évszázadok során részeket vágtak ki és adtak hozzá a Bibliához. Evangéliumokat pusztítottak el visszavonhatatlanul is. A tudományt az ördög művének tartották, ezzel is talán fékezve, hogy kiderüljenek azok a titkok, melyeknek rejtve kellett volna maradniuk.