Frank Herbert – A dűne messiása

Keringenek olyan vélemények, hogy a Dűne második kötete gyengébb lett, mint az első kötet. Számomra épp ellenkezőleg hatott: egy másik síkra helyezte Paul történetét, miközben folyamatosan tágította a Dűne univerzumát, megismertetve új frakciókkal és azok érdekeivel. Valóban több benne a politika és a filozófia, de szerintem ez jó tett neki és aki szerette a Trónok Harcát, az ezt a részt is élvezni fogja.

Tizenkét évvel járunk az első regény története után, Paul Atreides, fremen nevén Muad-Dib lett az Impérium császára. Feleségül vette Irulan hercegnőt, a korábbi császár lányát a hatalma megszilárdítása érdekében. Ugyanakkor ágyát csak Csanival, fremen ágyasával osztja meg, mely Irulan bene gesserit által diktált céljait meghiúsítja a házak vérvonalának keresztezésében. Mindeközben a Dűne univerzumának fő erőforrása – a fűszer melanzs – feletti teljes kontrollja miatt az Űrliga is egyre inkább szorongatott helyzetbe jut. A két frakcióhoz (Bene Gesserit és az Űrliga) csatlakozik egy harmadik, titokzatos fél is, a Bene Theilax is, amely legalább annyira körmönfont és veszélyes módon manipulált mindent és mindenkit, mint a Nővérek. Az ő különlegességük, hogy többek között képesek a klónozásra ezáltal gholákat teremtve, melyeket különböző tudat alatti módokon kondicionálnak a céljaik elérése érdekében. A másik, még veszélyesebb eszközük az úgynevezett arctáncoltatók, akik genetikai módosításuk és kiképzésük révén képesek felvenni mások küllemét és még természetét is.

Így indul maga a Dűne Messiása is: Irulan hercegnő, Gaius Helen Mohiam tisztelendő anya és Scytale az arctáncoltató összeesküdnek Paul hatalmának megdöntése érdekében. Azért, hogy a gátolják Paul jövőbe látó képességét egy Navigátort, Edricet is beavatják. Jelenléte (mint egy másik lény, amely erőteljesen ki van téve a fűszer jövőbe látást segítő erejének) „eltakarja” a császár előrelátási képességét.

A jogi szakzsargon nyakatekert megfogalmazásai abból a szükségszerűségből erednek, hogy elrejtsük egymás elől az erőszakot, amit alkalmazni szándékozunk. Hogy az embert életének egy órájától vagy életének egészétől fosztjuk me, csupán fokozati különbség.

Erőszakot követünk el valaki ellen, feléltük az energiáját.

A bonyolult eufemizmus talán elleplezheti a gyilkos szándékunkat, a mások feletti halatomnak azonban egyetlen szummázata létezik:

„Az energiádból táplálkozom”.

(Kiegészítés Paul Muad-Dib határozatához a tanácsban)

A történet mozgatórugója a fenn vázolt cselszövés. Közben Paul számára sem múlt el a nyomtalan az a tizenkét év, míg fremenjei vallási dzsihádjuk során az univerzum minden szegletébe elvitték hírét. Vallás alapult Muad-Dib és Alia tiszteletére és imádatára. Jessica időközben visszavonult a Caladanra, mert nem kívánt részt venni a Kvizarátus irányításában. A fremenek által követett terraformálási terv is rohamtempóban halad és kezd kizöldülni a Dűne, ahogy azt Liet Knyes annak idején megjósolta. Ám ezek a változások megkezdik szemléletformáló hatásaikat is: a fremen lét évszázados tradíció, mint a vízfegyelem, a sivatagi élet kereteinek illesztékei lazulni kezdenek. Ez pedig belső feszültségeket is szül a fremenek között.

A messianizmus tökéletes kritikája

Habár a Dűne messiása kevesebb akciót tartogat, de filozófiai mélységei jóval gazdagabbak, mint az első regényéé. A Dűnében a Herbert által felvázolt hős útja, habár kezdetben megegyezik a jól ismert történeti toposzokkal és panelekkel, az első regény végére már kifordul magából. Paul belső monológjai már akkor rávilágítanak, hogy mennyire megriad attól az előre bejárandó úttól és következményeitől, amelynek végül mégis aláveti magát. A Dűne Messiásásban viszont teljes súlyával ránehezül a Messisás szerep: sem jövőbelátási képessége, sem pedig a történések irányvonalai nem engedik letérni az útról, melyen elindult. Sok jövőt látott egyszerre és mind borzasztóbb volt, mint amelyet kiválasztott. A saját képességének börtönébe zárva már inkább csak szemléli az eseményeket, mint irányítja azokat. A világra szabadított futótűz lassan mindent feléget és átformál.

Paul émelygett. Mit tettünk? – kérdezte magától. Alia gyerekboszorkány volt, de már felnőtt. Öregedni pedig annyi, mint gonoszabbá válni.

Közben húga, Alia is szenved titokban. Bármennyi fűszert is nyeljen, nem képes a jövőbe látni, olyan módon, mint Paul. Mivel Alia még anyja méhében tudatára ébredt, mi több elárasztották elméjét az összes korábbi felmenőinek emlékei. Ám ezek a korábbi életek és emlékek lassan elkezdenek utat törni maguknak és egyre inkább kezdnek hatással lenni Alia belső világára, melytől a lány retteg. A Bene Gesserit az előszülötteket eleve megveti, „szörnyszülöttnek” bélyegzi, mert tisztában vannak vele, hogy az esetek döntő többségében megszállottakká válnak majd. Ezt az utat igyekszik Alia elkerülni.

A történetek hátterében pedig ott áll a vallási alapú császárság fékevesztett habzásába: papok, hittérítők, hivatalnokok és seregek alkotta birodalom ez, mely egyre kevésbé van birtokában a jó erkölcsnek. A főszereplők pedig a városi és birodalmi keretek között egyre többször vágynak vissza a sivatagi barlangokba, egy egyszerűbb, belsőségesebb múltba, mely lassan elveszni látszik.

Saját élmény

A Dűne Messisásában sokszor találkozunk a látással, mint metaforával, főként az előrelátás, vagy jövőbe látás kapcsán. Duncan Idahot például a Bene Theilax feltámasztja, mint klónt vagyis gholát és „megajándékozzák” vele Pault, aki persze rögtön látja, hogy trójai falónak szánják. A ghola külsejében csupán a szemeiben tér el az eredeti Duncantől. Azok mesterséges, hidegen csillogó fémszemek. Ez is talán utalás a régi mondásra, hogy „a szem a lélek tükre” és így ez a másolt ember, csupán lelketlen árnyéka az eredetinek.

A szemek és látás másik fontos szerepe akkor látszik, mikor a kőégető fegyver kiégeti Paul szemeit, ő mégis képes tájékozódni, kvázi „látni”. Ez a látás viszont csupán emléke a sokszor előre látott jövőnek, melyet olyan mértékig követ pillanatról pillanatra hogy már valódi látásra, valódi szemekre sincs szüksége. Mégis, mikor előre nem látott módon változik a vízió, minden korábbi előrelátása cserben hagyja. Ekkor pár pillanatra újszülött fia „kölcsönöz” neki szemeket, a saját perspektívájából láttatva az eseményeket újra cselekvési erőt kölcsönözve neki.

Ezek az áthallások nekem nagyon szimbolikusak. Mintha azt üzennék, hogy a felnövéssel, öregedéssel egyre inkább megvakulunk a világra. Elveszítjük a fiatal korunk és nézőpontunk idealizmusát, erejét és tisztaságát. Vakon követett megszokás, konformizmus vesz erőt rajtunk. Ennek veszélyei pedig merevvé és törékennyé, hovatovább vakká tesznek a változásokra, erőtlenné a változtatásokra.

A birodalmak születésükkor nem szenvednek hiányt elérendő célokból.Mikor azonban megerősödnek, a célok elvesznek, és csak az üres rituálék maradnak.

(Irulan hercegnő: Muad-Dib szavai)

Összegzés

Bizonyos részleteiben jobban tetszett, mint a Dűne első regénye, mert ezek a hatalmi játszmák, érdekellentétek és bemutatásuk még életszerűbbé teszik a szereplőket és a történetet. Frank Herbert itt mossa igazán el a különböző jó-rossz közötti felfogás határvonalait. Végül pedig a Paul hős karaktere teljesen lebontásra kerül. A hős útja pedig inverz fordulatot vesz, amint hátat fordít az általa teremtett Muad-Dib-nek és a megörökölt Paul Atreidesnek, másokra hagyva a jövő irányítását.