Januári jegyzet

2007.január.2x.

Csend terül el a szobán.
Az olvasólámpa fénye csorog a falakról. Lassan kezdek visszatérni Önmagam egykori énjéhez, akit el kellett hagynom.

Nehéz lenne elmagyarázni, főleg magamnak, hogy miért is voltan egy módon „hűtlen” saját szellememhez. Talán a való világ, amelynek erőszakos hétköznapjai elvették minden szabadidőmet vádolandók, talán az érdektelenségem és fásultságom lehetett az oka, hogy egyetlen egy tollvonásnyit sem tettem annak érdekében, hogy az elmém ne zuhanjon a sötétségbe.
Net tudom miért, de jól esik most papírra vetni a gondolataimat, valahogy minden annyira kusza körülöttem, belegabalyodtam saját elmém fonalaiba.
Sok dolog foglalkoztat most is, ugyanúgy, mint annak idején, amikor utoljára írtam a „Kék Naplóba”.

Annak már legalább három éve, ha nem több.
Badarság lenne azt hinni, hogy folytathatom, ahol abbahagytam mindent. Sok minden megváltozott azóta, rengeteget felejtettem – jelentős dolgokat is, melyeket soha nem lett volna szabad szem elől veszítenem.
Talán még nem késő, ah most kézzel, lábbal kapálózva és kínlódva megpróbálom visszaszerezni az emlékeim ezekről a dolgokról.
Érdekesnek találom azt is, hogy megint kénytelen vagyok az „éjszaka gyermekévé” változni. Régen is a sötétség, melytől annyira rettegek, volt az egyetlen menedékem a „zaj ódon világától”.
A nagy csendben ismét képes vagyok lemerülni saját elmém legmélyebb bugyraiba, hogy lássak dolgokat, talán nagy igazságokat, melyekből később tézisek faraghatók.

Elmúlás, változás – ők ketten azok a fogalmak, melyek meghatározhatatlanok, mégis törvényszerűek és megmásíthatatlanok.

A tükörben állva, végignézve látható és láthatatlan énemen megacélosodik az elhatározás:
Igenis visszaszerzem a kontrollt az elmém felett, ha már csak ez, mi hatalmat és megnyugvást adhat nekem.
Borzasztó és groteszk, hogy már majd két éve alig olvasok valamit, persze itt most ne beszéljünk a pályázati kiírásokról.
Szinte egy könyv sem fordult meg a kezemben, igaz újraolvastam pár régi klasszikust, de egy pár száz oldalas könyvhöz legalább egy hónap kellett, ami élvezhetetlenné tette a műveket.
Itt az idő első radikális lépésre, hogy ismét büszkén hordhassam a nyakamon lévő golyót.