Commentarium Hajónapló Hector kapitány tollából

Hajónapló; celebidő: 2023 szeptember

H

Véget ért az uborkaszezon a közéletben is, amit méltóképp zárt le a matyó lotyó Góth Tabi nem túl keresztényi családi fordulata: megfricskázták a mély magyar, konzervatív család anyát, aki rögtön ki is baszta a hasonlóan semmirekellő celeb szakács Krauszát. Szerencsére mind a kettőjük megy haknizni őszre valamelyik kereskedelmi tévébe. Nagy úr a guruló forint, ugye.

Ahogy itt csámcsogtunk ezeken a teljesítménytelen senkiken, úgy eset ki a falat a szánkból, mikor jachtozó-kurvázó, nemzeti sportjelképünk, a hazafi, talpig becsületes Borkai Zsolt besétált a Partizánba és azzal a lendülettel fel is adta renoméjának az utolsó kenetet. A szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen. Hát a Zsolt az volt. Érezhette, hogy nem sikerült egy nyelvtanilag kerek, bővített mondatot sem kinyögnie a 6 (hat) órás interjú alatt, hát letiltatta. A Gulyás Marciék meg azt gondolták: “meg a lónak a faszát; ha már mi végig kellett üljük ezt, akkor lássa már mindenki!”

De ezek csak fodrocskák azon a fostengeren, amin itt hullámzunk mindahányan. Megdöbbentő, de nem váratlan fordulat, hogy ez volt a legmelegebb év, mióta a meteorológus kollégák serényen mérik. Az általános közhangulat már lépést sem tud tartani vele, hogy éppen melyik válságtól kellene pocsékul éreznünk magunkat. Főleg Magyarországon, ahol van ez a jelenlegi politikai berendezkedés a rekord magas államadósságával, eltapsolt és mostanra elzárt EUs pénzekkel, álhírgyárakkal és gyíkember hívő, oltástagadó, lapos földesekkel.

Ám, politikai változik, ahogy a kultúra meg a gazdaság is, ez is majd lecseng, jön egy újabb erős ember, akire nyugdíjasok elsőáldozó fejjel tekinthetnek fel a rozoga Kádár kockájukból, aki majd jól megmenti őket az aszályok okozta terménykiesés miatti élelmiszerhiánytól meg a szélsőséges időjárási eseményektől. Mint amilyen most éppen elmossa Bulgáriát meg Görögországot.

Hogy aggódom-e? Klíma szorongok-e? Celebofóbiám az van. A klímaváltozásért meg aggódjon az, aki gyereket csinált, mondjuk a Tóth Gabi meg pesti dugóban egymaga a négyülésesben araszoló autós, aki BKV-val vagy biciklivel már régen ott lenne ahová indult.

Én kihajózok ezen a boomer-doomer vitorláson matrózaimmal a tengerre keresni valami unatkozó sellőt egy kis piros pacsira.


Discover more from Commentarium

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Kommentár írása

Kommentár írása

Commentarium Hajónapló Hector kapitány tollából

Címkék