Ismerős újságolta, hogy nemrégiben felnőttképzésre adta a fejét. Az első két szakma megszerzését kvázi ingyen biztosítja az ezeréves rántott hús kis országunk.
Attól rettegve, hogy a kenyérpirítóink lassan az én megélhetésemet is veszélybe sodorják – rád nézek MI – magam is az át és továbbképzésben gondolkodom. Adta hát magát a lehetőség, hogy cukrász, akarom mondani IT alkalmazásüzemeltető technikusi végzettséget szerezzek.
Van ez csodaweboldal (egy állami projekthez képest űrkorszak) , az Innovatív képzéstámogató központ, ahol szinte minden információ elérhető. Lehet szűrni szakmára, helyszínre, intézményre. Tényleg takaros kis cucc, egész addig amíg konkrétumokat nem akarsz megtudni, de szerencsére fel van rajta sorolva az összes szakképzési centrum is. Ezek azok az intézmények, lényegében szakközépiskolák és technikumok, ahol majd tanulni lehet.
Elsőre tényleg azt éreztem, hogy “well, ez azért elég összeszedett rendszer, nem is érződik rajta, hogy a közoktatás lélegeztető gépre került minálunk”!
Első körös jelentkezés, avagy mire volt elég az EU-s pénz?
Miután sikeresen kiderítettem, hogy a keresett szakmában hol indulnak képzések, gyorsan jelentkezni is szerettem volna rá. Persze voltak stratégiai kérdések, például, hogy az intézményhez milyen gyorsan tudok otthonról eljutni, hisz az oktatás rend szerint “munka után” indul. Ha a délután 4 órás kezdés a pékéken kívül bárkinek munka utáni időnek számít, de oké.
A “jelentkezz” és “előjelentkezés” gombok megnyomása után kicsit megtört a varázs, mert lám, Google űrlapokra irányítanak át. Ekkor kezdett gyanús lenni, hogy itt ez a remek weboldal, erre tényleg valami ingyenes űrlapon kell regisztrálni? Hab a tortán: a beküldés után semmilyen visszajelzés sem jön a megadott e-mail címre. Kicsit kételkedtem is magamban, hogy jó címet adtam-e meg, úgyhogy gyorsan elküldtem őket még háromszor.
Hátradőltem, végül is július közepe volt, majd szólnak.
Kapj el, ha tudsz!
Egészen augusztus közepéig nem érkezett semmi érdemi visszajelzés, igaz az én képzésem hivatalosan csak október 2-án startolt volna, de azért egy tájékoztató levél nem lett volna ördögtől való. Épp külföldön voltam, mikor egy ismeretlen szám hívott. Nem vettem fel, biztos valami értékesítő lesz, – régi szám ez már, cserélni kéne. Visszatérve Magyarországra egy hetes késéssel ébredt fel bennem a gyanú és visszahívtam.
Igen, a képzésszervező volt, hogy hát csak azért hívott, hogy érdekel-e még a képzés, mert ha igen, akkor továbbítja az adott intézmények a jelentkezésem, mert ő a központi matriarka, akihez a már fentebb említett Google űrlapok adatai beömlenek. Mondom persze.
Több kérdésem is volt tudat alatt, például, hogy ezt miért kell emberre bízni, és miért egy automatikus szkript küldi szép az intézményeknek az adatokat? A már külön nevetséges volt, hogy külön telefonon előtte meg kell erősíteni, mintha nem lett volna ez egyértelmű.
Célegyenesben, vagy mégsem?
Szeptember elején tájékoztat levél, továbbították az igényem a képző intézmény felé. Most már minden megy ,mint a karikacsapás – gondoltam.
Szeptember derekán végre megjött az adatbekérő e-mail az intézménytől. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy minden egyes levél legalább kétszer érkezett meg, mert elküldés után derült mindig ki, hogy vagy téves az információ vagy a csatolt állomány maradt le. De az vesse rájuk az első követ, aki még nem tenyerelt rá véletlenül a küldés gombra.
GDPR és adatbiztonsági szakértők csukják be most a szemüket: a személyitől és lakcímkártyától kezdve, az adókártyámon és a TAJ kártyámon át az érettségi bizonyítványomig, mindent csatolt mellékletként kellett visszaküldeni. E-mailben. Több is veszett Mohácsnál, de azért na.
Két hét eseménytelenség után elérkezettnek láttam – egy héttel a képzés kezdete előtt – ismét felhívni az intézményt, hogy akkor most mi lesz? Jók az adatok és a dokumentumok, amiket küldtem? Mikor, hányra, hova menjek?
A felnőttképzés, mint nyűg
Az iskolatitkár tájékoztatott róla, hogy neki senki egy árva szót sem szólt még, hogy mi lesz ezzel a képzéssel, tetszik tudni, elég kevesen jelentkeztek rá és lehet összevonják három intézmény jelentkezőit. De hívjam inkább fel az igazgató helyettesüket, hátha ő többet tud.
Újabb kérdésektől zsongott a fejem: miért nem tudnak tájékoztatni elektronikusan? Az elsődleges kapcsolattartóm miért irányít engem az igazgatóhelyettesükhöz? Miért nem ő hívja fel, kérdezi ki, és hívja vissza a képzésre jelentkezőknek? Mért érzem azt, hogy az egész arra megy ki, hogy reaktívan, magyarázkodni kelljen itt mindenkinek és nem arra, hogy én megkapjam a kért információkat?
Az igazgatóhelyettest végül sikerült elérni és idáig hallottam a kagylón keresztül a kéztördelését, hogy ők tényleg nem tudnak semmit. Fentről – mert mindig van egy nagyobb hal ám – még mindig nem szóltak vissza, hogy most mi legyen. És ha meg van az információ akkor lesz igazán szoros a táncrend, mert nagyon gyorsan kell majd nekik is adminisztrálni.
Tényleg szeretném leszögezni, hogy bárki akivel szóban beszéltem, leveleztem eddig, az emberileg tök rendben volt, jól állt a kérdéseimhez, nem volt lekezelő, és amennyire az információs vákuumban tudott, azért tájékoztatott. De nem voltunk beljebb vele sem.
Ez szeptember 26-án történt. Tehát kevesebb, mint egy héttel a tervezett képzés indulás előtt nem tudta megmondani senki, hogy én hétfőn hová és mikorra kell, hogy menjek.
Végjáték
Szeptember 29-én, reggel 7 órakor érkezett levél az intézménytől: nem lesz náluk képzés, nem gyűlt össze elég jelentkező, ezért mindenkit átirányítanak egy másik technikumhoz, ahol viszont indul. Ha még mindig érdekel a képzés, akkor itt egy telefonszám és hívjam az iskolát. (Az email itt is kétszer rossz telefonszám közlése miatt.)
Nem is voltam rest, azonnal tárcsáztam is a számot, ami nem, nem egy titkár vagy képzésszervező volt, nem, hanem a porta! Ahonnan kaptam egy másik számot, amit egész délelőtt hívogattam. Végül a csoda weboldalról név alapján kitúrtam a hivatalai e-mail címet és arra írtam. Olyat tettem, amire nem vagyok büszke: bekapcsoltam a kézbesítési és olvasási visszaigazolást a levélben. Drasztikus idők drasztikus intézkedéseket követelnek.
A kisördög azért nem aludt benne, így még ebéd után gyorsan az iskola központi e-mail címére is elküldtem ugyanúgy, ahonnan fél óra múlva maga az igazgató írt vissza, hogy az, akit eredménytelenül hívogattam egész délelőtt, ő fog keresni.
Később megcsörrent a telefon, de süket volt, így gyorsan visszahívtam. Ő volt. Mondom, hogy mi a helyzet. Gyorsan végigbeszéltük: igen, hozzájuk irányítanak át mindenkit, és persze be lehet csatlakozni, DE az ő képzésük, már szeptember elején elindult!
Még így is akarom? Mondtam persze.
Akkor küldjem el az összes privát adatomat megint az ő email címére (GDPR sikoly újra) és vár hétfőn iratkozni.
Telefont letettem és azt gondoltam: el van ez baszva, Marikám!
Tanulság
Ez a történt ezer sebből vérzik és legalább három – öt olyan pontja is van, ahol egy csekélyebb türelmű ember, már feladta volna és kurva anyázva tovább áll. Bennem a dac és düh dolgozott, mert már régen bent ülhettem volna addigra egy szaros cukrász képzésen, ha nem épp ezt a szakmát választom.
Az, hogy ma, Magyarországon van lehetőség felnőttképzésre, csak a kevés az érdeklődő, szerintem nem helytálló. Hogyan legyen több jelentkező, ha az egész jelentkezés ennyire nehezített és az információ áramlás ennyire amatőr módon történik? Google űrlapokkal, meg telefonálgató titkárokkal, akik leghamarabb a képzés előtt három nappal kapnak információt?
Az egész folyamat alatt azt éreztem, hogy ez az egész felnőttképzés csak nyűg az intézmények számára és minden döntési pontnál reménykednek benne, hogy hagyod a csodába az egészet. És ez nincs rendjén. Semmi sincs rendjén, ami ma Magyarországon a közoktatásban zajlik.
Október másodikán csatlakozom be a képzésbe, egy hónapos hátránnyal. Innen lesz szép nyerni. És mivel a következő egy-két évemben jelentős szerepet játszik majd a felnőttképzés, így feltehetően lesznek róla dühöngő széljegyzetek is.
Okulásul és ventiláció gyanánt.
Addig is hegyezd füled, kedves hajótörött utasom!