BÚÉK 2009!

Először is Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasónak és idetévedőnek! Végre magunk mögött tudhatjuk a 2008-as évünket, amely részemről minden tekintetben elégségesnek mondható, sőt egyenesen talán sikeresnek is.

Sok minden történt, de ez majd egy “summa bejegyzésbe” kerül, ugyanis most nem kívánok elmerengeni semmin, inkább leírom a szilveszterezésünket, mely elég viszontagságosan indult és nyomokban megtalálhatók benne magyar népmesei elemek is, de így igaz ahogy leírom.

Szóval december 31.-én, reggel feltámadtam az ágyból 6 óra magasságában és lassan nekikészülődtem, hogy összeszedjem a cuccaim és elkészüljek. Nos ebben eleve benne volt egy svédcsavar, ugyanis még előző nap sem tudta senki megmondani , hogy hogy fogunk dolgozni 31.én, és mivel erős gyanúm volt afelől, hogy a Királyságot nem hagyhatom el du. 4 óráig, az az a szolgálat végéig, rögtön kettő az egyben módon félig munkásruhában, félig ünneplőben indultam meg otthonról egy jó nagy táskával. Annával addigra már letudtuk a haditervet: 3kor megjelenik a várkastély ajtajában, leszúrja az őröket egy csirkecombbal, én meg rabtársaimmal együtt megmenekülök. 

Így is történt, csináltunk pár képet is azért mielőtt elindultunk. Nagyon ki voltunk egyébként fenve. Persze a sors fintora, hogy amire Annának fél délutánja volt, arra nekem kb. 10 percem, tehát érthető, hogy szalonképességem éppen csak valami elfogadható szinten állott, de ezt senki nem bánta, én meg pláne nem.

Az utazásunk kezdetén, drága szülőfalunkból, Kishegyesről (hogy szakadna rá az ég néha). még nem tudtuk, hogy mikor lesz buszunk Szabadkára (ugyanaz, mint sok Kishegyes egymás mellé rakva, csak ott mindenki megtanul 18 éves korára beszélni, írni meg olvasni).

Bizony december 31.-én Szerbiában könnyebb lenne az csillagokból, kávézaccból vagy teafűből kiolvasni az ünnepi menetrendet, mint arra hagyatkozni, amit a diszpécser (de szép magyar szó) foghegyről odavet az utazónak, hogy lesz busz, de nem biztos. Mivel a megállón nem volt kéznél a Királyságunk Vajákos asszonya, hogy három “menetes szár” pörgetése közben a földre zúduló fél kiló 6-os anyacsavarból megjósolja a következő Szabadkára tartó busz hozzávetőleges érkezési időpontját, úgy döntöttünk, hogy rábízzuk magunkat a szokás hatalmára, hátha megszokásból jön ünnepnapon is  a fél 4-es járat.

Jött is, szolidan tömött utastérrel (10 ember + sofőr és unott arcú jegykezelő), de rögtön a képünkbe vágták, hogy csak Topolyáig mennek. Nem is kellett több nekünk, azonnal feltódultunk a buszra, mert csak a szellemileg retardált ember kockáztatja meg, hogy elengedjen egy ilyen lehetőséget, mármint, hogy egyáltalán el tudjon indulni Kishegyesről az szélrózsa bármely irányába.

Igaz, hogy kisebb vagyont fizettünk egy nevetségesen rövid távon, de legalább átjutottunk egy másik poros kis településre, amelynek fűtött várótermében ücsörögve vártuk a következő járatot, amely eljuttat bennünket Szabadkára.

Még viccelődni is volt időnk egy sort, hogy milyen szánalmas is lenne, ha jelentenék, hogy nincs több busz semerre. Itt szilveszterezhetnénk az állomáson (amely kb. 15-20 négyzetméter nagyságú, benne két oldalt a fal mellett padokkal). Elvégre is a fő kaja szállítmány nálunk van (csevap, sült hús, meg anyu hadseregnek is bőven elegendő orosz salátája), tehát éhen halni nem fogunk. A WC-s nénit is megfűznénk, hogy ingyen használhassuk az illemhelyet, az unott arcú nőcit, aki a jegypénzárnál támasztja az állát meg rávehetnénk, hogy félig részegen karaokézhassunk a hangosbemondóba. Az italt a csövesektől kaptuk volna, mert azoknál mindig van. Éjfélkor meg bekapcsoltam volna a telefonomat kihangosított üzemmódban, és Kék Duna keringő az állomáson.

De a kedves jegypénztáros közölte, hogy ne tessék örülni, jön itt még busz ma, méghozzá 10 percen belül be kell futnia, majd sokat sejtetően rásandított az órára. És láss csodát – mert a ünnepek ideje alatt történnek a csodák – alig 10 percen belül befutott egy busz. Vagyis busznak csúfolt valami.

“Kula-trans” Na most aki ismeri a “Topolatrans” járatait, az tudja ,hogy a nyúl bokrok között közlekedő buszok mindig azok a rozsdás, félig lebomlott ipari hulladékok (amelyekre érthetetlen okokból valaki 4 kereket hegesztett) szoktak lenni, amiket mondjuk egy Szabadka-Újvidék tengelyen nem nagyon vállalhat fuvarozásra a cég, ezért ilyen távokra jobb buszokat küldenek. Na most a Kula-trans távolsági járata olyan ramaty volt, mint a Topolatrans két tanya közti járata.

Igazából biztos nagyon jót szórakozhatott a többi utas azon a két, szép ruhába öltözött alakon, akik fiatalságtól és jókedvtől duzzadóan berobbantak az utasérbe, majd a szemük elé táruló látványtól kissé megilletődötten elkezdték keresgélni az állukat, hogy merre gurult.

A fapados, charterjáratok emellett a tömegközlekedési borzalom mellett 5 csillagos paloták. Miután Annával visszanyertük az uralmat a vegetatív idegrendszerünk felett, gyorsan és diszkréten letettük magunkat a legközelebb eső ülésre és haditerveket szőttünk, hogy ha kell, akkor mi fogjuk eltolni a buszt Szabadkáig, de mindenképp odaérünk.

Igazából akkor kezdtünk el össze-össze nézni, amikor láttuk utastársainkat és a személyzetet. Két üléssel előttünk egy pufikabátba burkolódzott 30-as éveiben járó csajszi (átlagos lányanyának látszott), aki az Avon katalógust böngészve affektált és beszélgetett magával. Talán az akciós lábkeféről próbálta meggyőzni többi személyiségét, akik nem nagyon akartak ráállni a vásárlásra. Közben folyamatosan rángatózott a feje. Először felmerült a gyanú, hogy a rosszul csukódó ajtó mellett ülve a beáramoló hideg levegő okozza a remegését, de mivel mindenki egyformán rezgett a hidegtől kivéve őt, ezért ezt a lehetőséget kizártuk. A busz másik felében tizenéves suhanc aludt félig eldőlve, a mellette lévő ülésen ajándékos zacskó szintén eldőlve, félig kifordulva belőle az anyuci által csomagolt dezodor.

Hátra már nem nagyon mertem nézni, mert attól tartottam , hogy hirtelen a Rocky Horror Picture Show fog megelevenedni, meg egy kis szadomazo Piroska és a Farkas bábszínházi előadás, 18 éven felülieknek, így inkább én is mint Anna, előre koncentráltam, bár így is tíz perceként kénytelenek voltunk el röhögni magunkat az Avonos libán, amikor elkapták az érzelmek egy-egy szépen csomagolt parfüm láttán.

Sőt még arra is maradt erőnk ezen szánalom közben, hogy széles vigyor lepje el a képünket, amikor valami nevenincs falu mellett megállva pár jókedvű ember a megdöbbenéstől ugyanazzal a lezsibbadt fejjel  (hogy a XXI. században még léteznek ilyen közlekedésre megfelelőnek minősített lélekvesztők) próbálta kitapogatni az ülőhelyét, mint mi 30 perccel ezelőtt.

Csodával határos módon mégis sikerült megérkeznünk történetünk színhelyére, Szabadkára, ahol addigra már mínusz 10 fok körül járt a hőmérséklet. Elbúcsúztunk ideiglenes utazócimboráinktól és a skizofrén nőcitől és gyorsan elmormoltunk egy rózsafüzért a konzervdobozon maradt többi utasért, hogy egybe érje őket az Újév.

A mobilom újabb extra-funkcióra tett szert (a már megszokott össze vissza ugráló akkutöltöttségjelző mellett), mikor hívni próbálok valakit, gyorsan kikapcsol. Gondolom a tervezők anno  a jószándék jeleként tették bele eme funkciót, hogy óvjon a túlfogyasztás rémes következményekkel járó érzésétől, de ez ott és akkor nem volt vicces.

Rövid diskurzusom után Marcival, aki addigra már lelkiismeretesen előkészítette kétszobás albérletét, megindultunk, hogy megkeressük őket. Igazából akkor kezdett el a jobb szemem rángatózni és tört fel belőlem a rezignált röhögés, amikor láttam, hogy a kérdéses házhoz érve a tőszomszédságban egy bizonyos AVC szerviz található.

Nem elég, hogy végre kiszabadulok bűzös kis falum szorításából és munkahelyem közel sem unalmas, de annál inkább nyomasztó közegéből, erre a híres “AVC szerviz” mellett fogom tölteni a szilveszteremet, ahova a technikai termékeink 30 százalékát szoktuk hozni javításra, ha úgy hozza a sors. 

Három nappal ezelőtt is jártam Szabadkán, akkor meg a Fontana mellett jöttem el, ahonnan a csaptelepeket meg a többi pocink izét kapjuk, tehát érthető az eszelős röhögés és a meghökkenés. Anna csak nézett, meg Marci is, amikor  kijött kaput nyitni.

Szolidan jeleztem nekik, hogy semmi-semmi, csak megrohantak egy  pillanatra az érzelmek, de ha beveszek fél liter Pelkót húzóra, akkor mindjárt jobban leszek.

Lettem is. 😀