Nem vagyok egy nagy háttérkép zsonglőr ugyan, legfeljebb negyedévente vagy ünnepek közeledtével cserélem le a laptop meg a telefon hátterét. Pár éve rádöbbentem, hogy igencsak hiányosak ismereteim a klasszikus képzőművészetet, főleg festészetet illetőleg. Akkortájt kezdtem híres festményeket keresni a gyűjteményembe. Ki akartam deríteni azt is, hogy egyáltalán mi tetszik igazán. Akkor botlottam bele egy, az 1810-es években született, örmény származású oroszországi festő – Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij – egyik művébe. Egész pontosan az 1858-as keltezésű “Hajó a viharos tengeren”-be:
Valami megragadott ebben a kompozícióban. A színek, főleg az bal alsó részen látható hullám taraj színe, ahogy a szűrt napfény átsüt rajta és megvilágítja a hullám belsejét. A központban a hánykolódó hajó megkapóan dől balra. Látszik, hogy bevonták a vitorlákat, hogy ne szaggassa le a viharos a szél, vagy még rosszabb, belekapva teljesen felborítsa azt. A központi árbóc tetején lévő vörös zászló magára vonzza a tekintetet. Érdekes volt kideríteni, hogy ez a jelző zászló konkrétan a vihar figyelmeztetést jelenti. A masszív hullámok ijesztőnek tűnnek a tarajukon habzó fehér tajtékkal. Szinte forr a tenger. A két, kitárt szárnyú sirály mégis reményt jelent a legénységnek, szárazföld van a közelben .
Egyszerűen szerelmes vagyok ebbe a képbe. Ami most annyit jelent, hogy ismét vissza gravitálok hozzá. Ajvazovszkij egyébként rengetek képet festett életében, fő témája a tenger és a hajók voltak. Ha végiglapozzuk munkásságát, látható, hogy a sok gyakorlás során fejlesztette ki saját technikáját és jellemző formanyelvét. Leginkább a víz és a napfény viszonya köszön vissza sűrűn a képein. Egy kis videós válogatás itt:
Discover more from Commentarium
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Általában nem vagyok annyira oda a romantikus festészetért (18. sz. vége – 19. sz. második fele), de mindig akadnak kivételek, mint ahogy most ez a kép is. Köszönöm, hogy megosztottad, tényleg lenyűgöző, főként a víz ábrázolása. 😊
Szívesen és nagyon örülök, hogy másnak is tetszik. Akinek eddig mutattam az szintén a bal oldali hullámon átütő napfény játékát emelte ki. Mindig szédít a tudat, hogy ezeket a gyönyörű képeket még akkor festették, amikor nem volt YouTube tutorial, meg digitális fényképezőgép referenciának. Nem, ezeket a megfigyelésekből, skiccekből, emlékekből festhette talán Ajvazovszkij. Ettől még csodásabbnak érzem. 🙂
Szeretem a 19. századi és 20. század eleji orosz képzőművészetet, hihetetlen, milyen egyedi látásmód mutatkozik meg ennek az időszaknak a művészeiben, ebben a régióban. Ajvazovszkijjal annyira nem foglalkoztam korábban, de valóban szép képei vannak. Nekem Kuindzsi festészete olyan, hogy nem tudom levenni róla a tekintetem. Ő a puszták festője, a kopár steppét kelti életre olajjal és fényjátékkal.
A zabolázatlan tartalomfogyasztással járó unalom és kiégés az, ami a klasszikus képzőművészet felé terelt és oh, boy, hogy meddig lehet egy ilyen képet nézni! Kezdetben nem is gondoltam volna, hogy hosszú percekig fogom őket bámulni és megpróbálni felidézni a levegő hőmérsékletét, az illatokat, a hangokat, a fényeket….
Most gyorsan utánanéztem Kuindzsinek is és engem most ez a képe így eléggé bejön:
https://www.artrenewal.org/artwork/index/77350