Nem tűröm, hogy újságnak vagy magazinnak csúfolják. Ez folyóirat. Már a szó is nemesebb, hisz nem Liptai Klaudia csöcseiről van benne szó. Ezt kértem karácsonyra. Hogy igazán burzsoának, műveltnek és sznobnak érezhessem magam.
Vonzanak ezek a szomorú, melankolikus utazások. A gyász itt nem pusztán motiváció vagy narratív eszköz: a gyász maga a történet magja. Digitális médium mivolta ellenére – vagy talán épp ezért – segítheti a gyászmunkát.
A kreatív szövegíráson túl ez a tevékenység is megadta a rendszerezéssel járó elégedettséget. Amit addig a fizikai világban végeztem, most szellemi és lelki szinten is elkezdtem művelni. És ez volt az igazi felszabadulás! A mentális jólétem és túlélésem záloga lett a nyilvános naplóírás.
Hó, havazás, tél, jégvirág, porhó, zúzmara... a hideg évszak csodái, amelyektől már szinte búcsúztunk, aztán ránk szakadt is 2026 januárjában. Ünnep van. Fehér, szikrázó, vakító ünnep.
Amikor a YouTube már nem elég, Pottyondy Edina könyve groteszk humorral és maró gúnnyal kérdezi fel a konzervatív közerkölcsöt, a fóliázott erkölcsi pátoszt és a közéleti kettős mércét. Egy elfogult olvasó jegyzetei arról, hogyan válik a humorból közéleti felelősség, és miért működik ez a világ nyomtatásban is.
Kényelmetlen ez a székpárna. Adventkor rakjuk fel csak őket. Pirosak, ünnepiek, és kényelmetlenek. Viszket a bőröm az okosóra pántja alatt, valami irritáció lesz, túl erősre húzom a szíjat. Párom összevont szemöldökkel, párnalenyomatos képpel jön ki a hálóból – Már fél órája szól a szomszéd ébresztője! Vasárnap! Érted, vasárnap! Csak megvonom a vállam. Valóban bosszantó, hogy az alattunk...
Vidékről származom, faluról, Szerbiából. Átéltem a dél-szláv háborút, aztán a NATO bombázásokat. Fél évig napi szinten, tizenkét órás áramszünetekkel, üres boltokkal és cserekereskedelemmel. Azokban az időkben a veteményes kertünk volt közel az egyetlen élelmiszer forrásunk és sokszor a termények a csereberék tárgyai.
Zörren a nagykapu, majd rozsdásan csattan, rá válaszol az udvar túlvégéből a kutyalánc izgatott földhöz csapkodása. Vendég jön! – kiáltaná a keverék, de jobb híján csak szalad pár kört, aztán úrrá lesz rajta figyelemzavara és már a galambokat lesi a góré tetején.
Június 28-án tartották Budapest belvárosában a Pride felvonulást. Lehetne ez egy pár soros hír, egy két önfeledten táncoló emberről készült fotóval illusztrálva. E helyett egész másról kell beszélni. Arról, hogy ezt a rendezvényt konkrétan betiltotta a magyar a kormány a gyülekezési törvény módosítására hivatkozva. A csel roppant ügyes volt, szándékosan a Pride-ot emelték ki, mint példát, amit be...
Mi marad utánunk?
Képek? Posztok? Kommentek?
Ez lesz az örökségünk?
Egy Google Drive mappába zsúfolt lét?
A Facebook-idővonalad lesz a sírköved?