Rendet rakni a világban

Lett volna egy szabad napom. Párom anyósoméknál vidéken. Kötelező programom nincs. Beláthatatlan távlatok. Szabadság! Kreatív leszek, meg minden. Ehhez képest szombat délután, három óra magasságában ülök a feltúrt lakás közepén. Vettem pár rajzeszközt korábban és próbáltam elrakni szem elől. Már egy hete. Bármelyik fiókot is húztam ki, jött a kényszer: rendet kell tenni! Most itt tartunk: egy szakállas, túlsúlyos Marie Kondo vagyok és hát “it does not spark joy” úgy egyáltalán ez a sok kacat.

Korábban olvastam Ginkoblog-on egy hivatással kapcsolatos bejegyzést. És ez elgondolkodtatott. Sőt mi több, el is vezetett a felismeréshez. Hangozzon bármilyen betegesen is – az én hivatásom gyerekkorom óta, tulajdonképpen a rendrakás. És tényleg!

Visszagondolva az első kísérleteimre, ez a vonal már általános iskolás koromban jól kivehető volt. Elkezdtem olvasni, könyvtárba járni. És elbűvölt a rend! A sorok, szekciók, kartotékok, adatok. Bármit kérdeztem is a könyvtárosnőtől, magabiztosan kalauzolt a megfelelő polchoz. El voltam ragadtatva! Otthon azonnal neki is láttam az ifjúsági könyvek címkézésének, firkálásának, katalogizálásának. A tudattalan könyvrongálásnak szüleim nem örültek. Ám kékgallérosokként, nem voltak akkora irodalmárok, se műkedvelők, hogy új hobbim és közém álljanak.

A tinédzserkorban pedig már mindent szerettem rendezni, alakítani. A saját szobám egy előszobánkból lekerített, szomszéd udvarra néző 2,5 × 3,5 m alapú cella volt. Ebben durván egy ágy, íróasztal székkel, meg egy fotel fért el. Mégis, az ott töltött éveim alatt ez a pár berendezési tárgy, olyan hat havonta helyet cserélt. Szinte az összes stációt végigjárták. Csak hogy változzon valami! Újnak hasson vagy jobb legyen a helykihasználása.

Gyakornokként egy civil szervezetben kezdtem dolgozni, ahol a munkahét jelentős részében semmi nem történt. Hát rendszerezni kezdtem a fájlokat. Vezetőim kreatív káoszuk pedáns renddé alakítását igencsak megsínylették. Későbbi életem során, pl. a munkában, mindig olyan helyen éreztem jól magam, ahol rendezni, strukturálni, optimalizálni kell.

Közben felfedeztem a blogolást – a 2010-es évek közösségi médiáját – is magamnak. A kreatív szövegíráson túl ez a tevékenység is megadta a rendszerezéssel járó elégedettséget. Amit addig a fizikai világban végeztem, most szellemi és lelki szinten is elkezdtem művelni. És ez volt az igazi felszabadulás! A mentális jólétem és túlélésem záloga lett a nyilvános naplóírás.

És itt tartok most. Mögöttem lassan egy évtizedes informatikai pálya, adatbázis programozással, most mellé alkalmazás fejlesztéssel megspékelve. 2025-ös pokoljárásomból felocsúdva, egész napok úsznak el munkával, úgy, hogy észre sem veszem.

Hát így állunk. Nem író vagy rocksztár, esetleg ügyvéd vagy pék leszek elsősorban. Nem erre hívott el az élet. Nem. Arra, hogy a káoszból rendet csináljak, a töredezettséget egyenesítsem, a ráncokat vasaljam. Az élet minden területén. Jó ez a felismerés, mert így, visszatekintve legalább tudom mire vágyom mentális síkon.

Az, hogy ennek a rendszerezési mániának van egy mandala készítési és elsöprési motívuma külön érdekes. De a pusztításról majd máskor. Rendet kell tennem a lakásban, mert ez így nem maradhat.

A kiemelt kép Ursus Wehrli, hivatásos rendrakó munkája.