Mikor még volt Twitter (az az igazi) órákat el tudtam tölteni azzal, hogy arról vitatkozzam idegen emberekkel, hogy mikor kell/illik feldíszíteni a karácsonyfát.
Emésztgessük: órákat pazaroltam az életemből egy idegen véleményére.
Most megint feltört a régi érzés, ahogy próbálom belakni a Twitter alternatívának szánt BlueSky-t. Nem is tudtam magamban tartani, hát íme :
“Tényleg nem nekem való a közösségi média már: fellépek a platformra és azt látom, hogy valakinek fáj a feje vagy hogy mit evett.
Ilyenkor azt érzem, hogy elloptak 4 másodpercet a halálomig hátralevő időből, amit hasznosabb / élvezetesebb dolgokkal is tölthettem volna. “
Volt pár éve ez a film, a Lopott idő, aminek disztópiájában a polgárok egyedüli fizető eszköze a rendelkezésre álló életidejük, amit elveszíteni mindig könnyebb, mint gyarapítani. A szereplők játéka csapnivaló volt, de az alaphelyzet elgondolkodtató.
Metafizikai értékezések nélkül is felismerhető a párhuzam mindennapjaink figyelem alapú gazdaságával. Ezért is érzem magam egyre nevetségesebben, hogy olyan emberek tartalmatlan közléseit olvasom, akiknek szavára nem is kellene adnom. Arról nem is beszélve, hogy még a Twitter időkből megörökölt hozzáállással többször negatív, dühöngő , túlzó vagy sarkalatos mondatok kerülnek képernyőre.
Regresszálok megint és mindig. Lassan már csak egy döglött Facebook fiókom és egy Mastodon regisztrációm marad.
Nem bánom.
Discover more from Commentarium
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
